ZSIGÓ RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Elhatároztam, hogy a vezérszónoki kör után, ha nem nagyon muszáj, nem fogok kétperces hozzászólást tenni, inkább normál felszólalásban szeretnék néhány dologra reagálni, mert elég sok minden elhangzott ebben a vitában. Megpróbálom ezt úgy tenni, hogy ne gerjesszek újabb vitákat. Azt ugyan nem várom, hogy megértsék, amit mondok, de remélem, hogy lehet ezt nyugodtan tenni.
Szó esett itt arról régebben, hogy mikor jelent meg a kábítószer-probléma Magyarországon.
(17.10)
Azt gondolom, hogy nem ez a kérdés - van olyan képviselő, akinek ebben igaza van, hogy jóval a rendszerváltozás előtt -, az a kérdés most, a mai napon, hogy mikor született erre olyan politikai válasz, amely lehetővé tette azt, hogy valóban a szakemberek bizonyos keretek között, összehangoltan tudjanak dolgozni ezen a területen.
1997-re sikerült ezt elérni, hogy a parlamentben legyen egy eseti bizottság, amely ezzel foglalkozik, és 1998-ban a kormányváltás után lehetett azt elérni, hogy legyen egy főbizottsága az Országgyűlésnek, amely ennek a kérdésnek, legalábbis, ha azt mondjuk, első helyen, de mégis a felelőse, ahol ezekről lehet beszélni. 1998-ban a kormányváltás után került ez külön minisztériumi helyettes államtitkári szintre, már a koordinálása magában az államigazgatásban.
Azt gondoltam, hogy egy ilyen vitában legalább néhány dologban tisztábban tudunk látni, és azokban a nézetkülönbségekben, amelyek vannak közöttünk, legalább néhányat a helyére lehet tenni. Nagyon sajnálom, hogy ez nem sikerült. Becsülendő ugyan, hogy van olyan szervezet, van olyan képviselő, aki mindent megtesz azért, hogy a tévéidőben legalább a választások előtt azokat a szavazókat maga mellé állítsa, akik már kipróbálták a kábítószert, de azt gondolom, hogy ezzel nem oldunk meg semmit ezen a problémán. Nagyon becsülendő lenne, ha nem erről lenne szó. Erről a témáról szó lévén ez nagyon visszataszítónak tűnik.
Volt olyan vezérszónoklat, amelyben nagyjából mindenkiről szó esett, csak a szülőkről és a családokról nem esett egy szó sem. Vajon miért van az, hogy vannak olyan szervezetek vagy van olyan szervezet a magyar parlamentben, amely úgy gondolja, hogy mindenki illetékes ebben az ügyben segíteni, csak a szülő, a család nem? Én is kérdéseket teszek fel, ha lehet.
Volt olyan vezérszónoklat ebben a Házban a ma délutáni vita folyamán, ahol csak és kizárólag a kábítószert már kipróbálókról volt szó. Egy szó sem esett azokról, akik nem találkoztak még a kábítószerrel. Én is csak kérdéseket teszek fel, hogy vajon miért nem. Velük mi lesz? Nekik mit üzen a kormány? Merthogy, tisztelt képviselő urak és hölgyek, ebben a vitában bárki bármit mond, az üzenet.
És hogy ehhez kapcsolódjak, véletlenül betévedtem egy bevásárlóközpontba a hét végén. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az a helyzet van most, hogy van egy pult ebben a bevásárlóközpontban, ahol nagyjából tíz képeslapot reklámoznak. Ebből a tíz képeslapból három volt olyan, amely, ha egy kicsit erősen akarok fogalmazni, direkt felhívás egyébként kábítószer-fogyasztásra. Ilyen időket élünk. Én is fel tudom tenni a kérdést, hogy ez az üzenet egy ilyen helyzetben, amelyben manapság élünk, vajon hozzásegít-e minket, hozzásegíti-e a társadalmat, a fiatalokat ahhoz, hogy valóban szermentes életük legyen, ahogy egy képviselő úr fogalmazott. Vajon ezek az üzenetek, amelyek elhangoznak ebben a kormányzati ciklusban, hozzásegítik-e a társadalmat, hogy ez a probléma kisebb legyen? Fel lehet tenni azt a kérdést is ezzel szemben, hogy a börtön hozzásegíti-e - és ezek az üzenetek hozzásegítik a társadalmat, hogy könnyebb legyen ez a helyzet? Azt gondolom, tisztelt képviselő urak, hogy nem.
Itt szó esett terjesztőkről, és szó esett fogyasztókról, csak a valóságról nem esett szó, tisztelt hölgyeim és uraim. A legtöbb ember, aki találkozott a büntető törvénykönyv adott passzusába ütközően azokkal a hatóságokkal, amelyeknek ezt el kell bírálni, nem terjesztő volt vagy nem fogyasztó volt, hanem mind a kettő együtt. Erről nem beszélünk. Mi van azokkal az emberekkel, akik egyébként fogyasztók, és arra a kábítószerre, amit elfogyasztanak, csak úgy tudnak pénzt szerezni, hogy egyébként terjesztik? Velük mi van? Csak kérdéseket teszek fel, tisztelt hölgyeim és uraim, nem vitát generálok. Megpróbálok, hátha lehet majd egy következő vitában őszintén, pártpolitikától mentesen beszélni ezekről az ügyekről. Mert az, hogy valaki terjesztő vagy fogyasztó, nem attól függ, hogy valamelyik párthoz tartozik-e vagy nem az az illető, aki ezt megpróbálja megítélni.
Jól működik-e? A vezérszónoklatomban az elején elmondtam, hogy ezt csak figyelmeztetésnek szánom a kormány felé. A vezérszónoklatomban elmondtam, hogy ez az anyag - nem erről a könyvről beszélek -, a beterjesztett anyag nem alkalmas arra, hogy tudjuk, hogy azok az irányok, amelyekben elindultunk, valóban eredményesek-e. Elhangzott itt többször - nem tudom most idézni, csak azt, ami elhangzott -, ha az elterelésről beszélünk, 800-an vettek részt ebben a megelőző programban. Ez igaz, de ez még nem jelenti azt, hogy egyébként az elterelés maga eredményes. Ez azt jelenti, amit mondtak: 800-an vettek részt benne. Ez olyan, mintha azt mondanák, hogy eredményes egyébként az autóvezetői tanfolyam, mert 200-an vettek részt rajta. Azt már nem vizsgáljuk, hölgyeim és uraim, hogy a 200-ból 150 megbukott? Nem ez jelenti az eredményességet. Az jelenti majd, hogy milyen eredményeket tudunk elérni ez ügyben.
Riogatásról esik szó, válaszokat várnak képviselők arra, hogy valaki már válaszoljon a kérdéseikre, amit egyébként megtettek, csak mivel tévéidő van, ezért ez jobban hangzik. Igen, az ISM megrendelt egy hatástanulmányt. Igen, vannak benne olyan megállapítások is, amelyeket bizonyos képviselők felolvastak - nem biztos, hogy úgy egyébként, ahogy van. De ha már a riogatásról beszélünk, van benne egy külön megállapítás. Szó esett ma arról, hogy a büntető törvénykönyv szigorítása okán a kábítószer-fogyasztók, -kipróbálók nem mertek - merthogy féltek - jelentkezni a kezelőhelyeken. No, ebben a hatékonyságvizsgálatban, amelyről természetesen tévéidőben nem esik szó, van egy olyan passzus, ami arról szól, hogy ehhez, hogy féltek a kipróbálók, nagyban hozzájárult az a hisztériakeltés, vagy hogy a mai divatos szóval éljek, az a riogatás, amely 1998-ban történt bizonyos politikai erők részéről, amikor a büntető törvénykönyv módosítása történt. Ez is benne van ebben a hatékonyságvizsgálatban. Ha eredményeket akarunk elérni, beszéljünk erről a részéről is ennek a hatékonyságvizsgálatnak - központi kérdés. Én nem akarok az értékvitákba belemenni, inkább azt mondom, hogy szemléletbeli különbség.
Államtitkár úr a bevezetőjében elmondta, csökkent az elmúlt... - és most van, aki másfél évről beszél, az államtitkár úr az elmúlt évekről, voltak, akik az elmúlt három-négy esztendőről beszélnek. Csökkent a kábítószert először kipróbálók aránya; többen elmondták, többen büszkék voltak rá, csökkent a kábítószer-túladagolásban meghaltak száma. Örömteli eseményeket mondtak, ezzel szembeállították azt, hogy de az előző kormány ezen a területen végzett tevékenysége eredménytelen volt. Ebben van némi tudathasadásos állapot, ha a rövid időmet kihasználhatom erre. Legalább egyeztessenek előtte azok a képviselők, akik egyébként hajlandóak ebben a vitában egy mondaton belül is egymásnak homlokegyenest ellentmondó félmondatokat mondani.
És hogy a lényegre térjek a rövid időm alatt, többször elhangzott kormánypárti képviselőktől, hogy az előző kormány úgy gondolta, hogy csak a büntető törvénykönyv önmagában alkalmas arra, hogy ezt a problémát orvosolja, habár - ez is jól hangzik tévéidőben - ők is tudják, hogy ez nem így van. Az előző ciklusban lett az államigazgatási része az Ifjúsági és Sportminisztérium, megkezdődött az a koordináció, az az összefogás, amelyről most olyan büszkén beszélnek. Akkor volt először kiírva olyan pályázat, amely civil szervezeteket segített. Abban az időszakban történt kezdeményezés arra, hogy a kábítószerügyi egyeztető fórumok létrejöjjenek. Abban az időben történt kezdeményezés arra, hogy a kezelőhelyek száma, amely alacsony, és nem nagy eredmény, megduplázódhasson, és még sorolhatnám, ha lenne időm, hogy mi történt az előző ciklusban, az elmúlt esztendőkben.
Ehhez képest azt mondani a tévéidőben, egyébként egy közelgő kampány előtt, hogy az előző kormány azt gondolta, a mostani ellenzéki képviselők azt gondolják, hogy csak a büntető törvénykönyv módosítása önmagában megoldja ezt a problémát, ez nem igaz (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), tisztelt képviselő urak. Azt gondolom - egy mondat még, elnök úr, befejezésképpen -, remélem, lesz még lehetőségünk bizottságokban, Országgyűlésben ezekről a kérdésekről vitatkozni. Remélem, hogy akkor már mindenki őszintén, ha valamit idéz, megpróbálja ezt úgy tenni, hogy valóban haszna legyen ebből azoknak az embereknek, akik már találkoztak a kábítószerekkel, és okulás legyen azoknak, akik még hála istennek nem.
Köszönöm a türelmét, elnök úr. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés