DR. FÜLE
ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon röviden szeretnék egy módosító
javaslathoz hozzászólni. A 4. §-hoz nyújtottam be módosító indítványt,
amiről tudom, hogy az előterjesztő nem támogatta, és nagyjából el is fogadom az
érveket. Ezzel együtt itt a részletes vitában is szeretném felhívni arra a
figyelmet, hogy az állampolgárok számára igazából lényeges változás most május
1-jén nem igazán lesz. Tulajdonképpen egy dokumentumcsere lesz, aminek röviden
az a lényege, hogy útlevél helyett innentől kezdve ‑ az Európai
Unión belül legalábbis ‑ személyi igazolvánnyal is utazhatnak,
illetve átléphetik a határt. Ezzel együtt is megmarad a határellenőrzés, ennek
az összes következményével, illetve ódiumával együtt is, amiben igazából akkor
lesz majd változás, ha a schengeni egyezménybe belép Magyar­ország is. Addig
nem lesz semmiféle változás ebben a vonatkozásban.

Ezért
gondoltam, hogy egyfajta módosító indítvánnyal bizonyos értelemben könnyítsük
ezt a határátlépést, ugyanakkor persze elfogadom azt, hogy Schengenig még ilyen
könnyítésekre nem nagyon van mód és lehetőség. Ezzel együtt is persze az
általános vitában is elmondtam, a minisztériumnak feltehetően feladata lesz
még, hogy ezt majd tudatosítsa is az állampolgárokkal.

Köszönöm
szépen.

Forrás: parlament.hu