DR. MEDGYESSY
PÉTER miniszterelnök: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Én ezt
nagyon kedves dicséretnek tekintem, amit elmondott a kormány szándékaival
kapcsolatban. A kormány valóban segíteni akarja az önkormányzatok boldogulását.
(Közbeszólás a Fidesz soraiból:
Melyiket?) Ennek érdekében hajlandó átadni olyan vagyontárgyakat, amelyeket
az önkormányzatok jól tudnak hasznosítani. Ez egy mérlegelési lehetőség, amely
mérlegelésben döntési lehetősége van a kormánynak arról, hogy biztosítva
látja-e ennek a tulajdonnak a megfelelő működtetését. Én helyeslem ezt az
irányt, jónak tartom. Az eredeti, kormány által támogatott csomagban ez valóban
nem volt benne, később azonban a kormány a kérdést megtárgyalva támogatta és megszavazta
ezt a döntést.

Hadd tegyem hozzá azt is, hogy itt konkrétan ‑ ahogyan
ezt ön is tudja, képviselő úr ‑ a Volán-vállalatok működtetéséről
van szó, illetve a Volán-vállalatok tulajdonáról van szó, amelyek igen jelentős
állami támogatást kapnak, és amelyek iránt egyébként olyan önkormányzatok
érdeklődnek, mint Pécs, Debrecen, Kaposvár, Zalaegerszeg, és még néhány olyan
város, amely felelősen képes ilyen kérdésekben dönteni. Én csak elismeréssel
tudok szólni azokról a polgármesterekről, akik vállalják, hogy ezt az állami
vagyont értelmesen, jól, a lakosság érdekében működtetik. Úgyhogy köszönöm
szépen a kérdését. (Taps az MSZP
soraiban.)

Forrás: parlament.hu