DR. RÉPÁSSY
RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt
Képviselőtársaim! A történelem néha ismétli önmagát: erre a szavazásra, ami
most következik, egyszer már sor került itt az Országgyűlésben. A parlament
jegyzőkönyveinek tanúsága szerint 1998. december 22-én, 17 óra 31 perckor szavazott
az Országgyűlés ugyanebben a témában. Akkor az Országgyűlés 155 igen, 118 nem
és 66 tartózkodással elvetette a javaslat sürgős tárgyalását.
A
Fidesz-Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselői közül 138-an igennel
szavaztak, a Magyar Szocialista Párt képviselői közül 105-en nemmel szavaztak,
a Szabad Demokraták Szövetsége 11 igen, 5 nem és 3 tartózkodó szavazatot adott
le, a Magyar Demokrata Fórum 4 igen, 6 nem és 4 tartózkodó szavazatot adott le.
A Szocialista Párt képviselői közül nemmel szavazott a jegyzőkönyv tanúsága
szerint Kovács László, a Magyar Szocialista Párt elnöke, Lendvai Ildikó, a
Magyar Szocialista Párt frakcióvezetője, dr. Lamperth Mónika jelenlegi
belügyminiszter, és még néhány nevet tudnék ismertetni.
Tisztelt
Ház! Azt kérem az Országgyűléstől két képviselőtársam nevében, hogy az
országgyűlési képviselők létszámának csökkentéséről szóló országgyűlési
határozati javaslatot sürgős tárgyalással tárgyalja meg a parlament, és az
európai parlamenti választások után a kormány javaslatát vitassa meg az Országgyűlés.
Köszönöm
szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki
padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés