SIMON
GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Figyelve a kibontakozó vitát, azon
gondolkodtam, hogy vajon az ellenzéki képviselőtársaim közül többen mit
védenek, esetleg saját piaci érdekeltségüket vagy érintettségüket, mert ha a
célokban egyetértünk, és ha a célokhoz kapcsolódó eszközökről vitázunk, akkor
vitázzunk erről a törvényjavaslatról, erről a módosításról, amit
előterjesztettünk, hiszen abban nem vitáztunk eddig, hogy itt egy olyan tartós
probléma megoldásához kívánunk egy lehetőséget hozzárendelni, amely nem tegnap
keletkezett, hanem a munkaerőpiacon lassan a
rendszerváltozás óta ott van.
Ma
már mindenki hozzászólt ehhez a javaslathoz, olyan is, aki azzal kezdte a
hozzászólását, hogy szakmailag nem is érti, ami ide le van írva, mégis
kényszerét érezte annak, hogy hozzászóljon. Beszéljünk szakmai nyelven: van egy
probléma, a tartós munkanélküliek foglalkoztatását elősegítő aktív
munkaerő-piaci eszközök alkalmazása, erre készült egy képviselői módosítás, egy
javaslat, amit a kormány, illetve a szaktárca képviselőivel végigbeszéltünk,
előzetes hatástanulmányok, előzetes vizsgálatok történtek, amelyek azt mutatták
ki, hogy igazából ennek az eszköznek az alkalmazásánál a közhasznú társaság az
egyetlenegy olyan szakmailag értelmezhető forma, amely támogatható
szervezetként ebbe a foglalkoztatási lehetőségbe bele tud lépni.
Nem
tudom, hogy mitől félünk. Vannak virtuális vélelmezéseink, de arról nem beszél
senki, hogy valójában mi a problémája ezzel a módosítással, ezzel a
javaslattal. Javaslom, hogy erről is beszéljünk majd, ne csak vélelmezésekről,
ne csak elgondolásokról, hanem konkrétan arról beszéljünk, ha probléma van,
miben szeretnénk változtatni, módosítani, miben tennénk javaslatot, hogy jobb legyen
ez a törvénykezdeményezés, hiszen abban egyetértettünk mindannyian, hogy
közösen úgy gondoljuk, ez egy jó célt szolgáló javaslat.
Köszönöm
szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés