SZALAY
FERENC (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A
2000-es tiszai árvíz bebizonyította, hogy a folyó partján élő emberek, az
ország polgárai képesek az összefogásra, arra, hogy egymást minden körülmények
között segítsék, értékeiket megvédjék.

Ezekben
a napokban mindenki vért verítékezve dolgozott a gátakon, és nagyon sokat
jelentett, hogy a polgári kormány miniszterelnöke és az Országgyűlés akkori elnöke
nemcsak politikai állásfoglalásokkal, hanem személyes munkával is kivette a
részét a kárelhárításból. Tiszteletet érdemelnek azok, akik az embert próbáló
munkában részt vettek. Az árvíz megmutatta, hogy a gátak megerősítése nemzeti
ügy, hiszen több százezer ember életéről, otthonáról, vagyontárgyai
biztonságáról van szó.

A
választások idején sokat lehetett hallani arról, hogy a szocialistáknál kiemelt ügy a gátépítés, és hogy a Vásárhelyi-tervet
végig kívánják vinni. A miniszterelnök úr mindig arról beszélt, hogy 2004
végéig a kormány megoldja a Tisza-völgy árvízvédelmi gondjait, s mindenki
egyetértett ezekkel az elgondolásokkal. Ma már egyre többen csak mosolyognak
vagy csóválják a fejüket, ha Medgyessy Péter mond valamit. Az egyik hónapban
még ezt mondja, a másikban már teljesen mást, és sajnos a gátak csak nem
akarnak maguktól megépülni.

És
akkor nézzük a tényleges töltéserősítésre, gátépítésre szánt összegeket a
Draskovics-csomag fényében! Az új Vásárhelyi-terv beruházásának főösszegéből a
kormány, minden fogadkozása ellenére, 271 millió forintot zárolt. A
Környezetvédelmi Minisztériumtól összesen 2,9 milliárd forintot vont el a
pénzügyminiszter úr, Persányi miniszter úr asszisztálásával.

Ez
az elvonás elsősorban a vízügyi ágazatot érinti, hiszen mintegy 2,7 milliárd forint,
a főösszeg 92 százaléka erről a területről került elvonásra. A
Felső-Tisza-vidék árvízvédelmi rendszerének fejlesztése is áldozatul esik a
fűnyírónak: innen 833 millió forintot vonnak el. A Közép-Tisza-vidék
árvízvédelme 123 millió forinttal kap kevesebbet. Ezek az adatok meghökkentőek,
hiszen az utóbbi évek árvizei ezeket a területeket sújtották a leginkább. A
csökkentés miatt a Felső-Tisza-vidéken várhatóan elmaradnak a 2004-es
töltéserősítések, és nem lesz forrás az 5,5 kilométer hosszú töltéskorona
burkolására, a Tiszakerecseny és Zemplénagárd közötti szakasz szabályozására.
Az önök elvonásai eredményeképpen elmarad Tószeg község belterületi
árvízvédelmi töltésfejlesztésének harmadik és negyedik üteme, továbbá a
szolnoki Gutenberg téri védelmi vonal átépítésére sem marad pénz.

Tisztelt
Miniszter Úr! Azt kérdezem, hogyan kívánja a kormány teljesíteni az ígéreteit,
amikor a fűnyíróelv hatására több milliárd forintot vonnak el a vízügyi ágazattól.
A megszorítások hatással vannak-e Medgyessy Péter úr ígéretére, mely szerint
2004-re elvégzik a Tisza-völgy árvízvédelmi rendszereinek a kiépítését? S az
utolsó kérdés: kinek áll érdekében a vízügyi ágazat és szakma presztízsének
ilyen mértékű lerombolása?

Köszönöm
szépen, kérem a válaszát. (Taps az ellenzéki
pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu