VASS
LAJOS, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Tudomásom
szerint, és az előbb újra egyeztettem Csillag miniszter úrral, az Autópálya Rt.
jó néhány megyében már megkötötte a szerződéseket, igaz, hogy nem mindenütt
ugyanolyan feltételekkel, de más-más megyében más módon kell ezekhez a kérdésekhez
hozzányúlni, és más tarifarendszerrel dolgoznak.
Azt
hiszem, hogy az ELTE-n lassan nem a jogász- és a közgazdászhallgatók lesznek
túlsúlyban, ha így haladunk, hanem mindenki régészetet akar majd tanulni, de
azt gondolom, hogy akkor ez a sikertörténet még tovább folytatódik a Nemzeti
Kulturális Örökség Minisztériumában, és a következő hónapban szintén a teljes
megyei múzeumi szervezet bevonásával, az illetékes szakemberekkel értékeljük,
hogy mi történt eddig, és korrigáljuk, ami
szükséges, közösen megtesszük a szükséges lépéseket.
Köszönöm.
(Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés