DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Az alkotmányügyi bizottság a tegnapi napon tárgyalta ezt a törvénycsomagot, és azt mondtuk el, hogy első nekifutásra mindenki megdöbben, ha egy törvénnyel létrehozott kistérségi társulási dologról hall. De közben hallottuk az előterjesztő indoklását, és a többségi álláspont szerint ezek az indoklási elemek igenis elfogadhatóak és meggyőzőek. Meggyőző, hogy a jelen helyzetben főleg a kisebb falvakban, településeken - ahogy ezt a belügyminiszter asszony is elmondta - bizony-bizony csorbul az állampolgárok joga, hiszen azok a kis falvak, kistelepülések nem képesek a törvényben meghatározott feladatukat megfelelő szinten, de néha még egyáltalán se teljesíteni. Feladatunk az, hogy megteremtsük ennek a törvényi hátterét, lehetőséget adjunk ezeknek az embereknek, hogy ők is megfelelő szintű, jó szolgáltatáshoz jussanak hozzá.

Igenis egyetértünk azzal, hogy a meglévő kormányrendelettel lehatárolt kistérségekben megfelelő módon legyen szabályozva a közösen ellátott feladat. Itt a legfontosabb az - a mi bizottságunk többsége is ezt tartotta egyik kiemelkedően fontos szempontnak -, hogy ehhez megfelelő anyagi háttér legyen: normatív finanszírozás, az úgynevezett csúnya, globális finanszírozás keretén belül valósuljon meg, igenis legyen pénz, paripa, fegyver ahhoz, hogy a kistérségekben élők mindegyike megfelelő szintű szolgáltatáshoz jusson. Egyetértettünk azzal is, hogy a többlábú kistérségi struktúrából most ez a törvénycsomag a szervezeti kérdéseket emeli ki, ezekre ad választ, és ezért nyújtja be az alkotmánymódosítást, a helyi önkormányzatokról szóló törvény módosítását és ezt az önálló törvényjavaslatot. Mi ezt pontosan megértettük, és ezért a többségünk támogatta ezt a javaslatcsomagot.

Elhangzott vitapontként azonban például az, hogy helyes-e a fővárost egy kistérségnek tekinteni a maga 23 kerületével és a fővárossal együtt, tehát 24 önálló települést egy kistérségnek tekinteni. Ezt a vitát szerintem még le fogjuk folytatni, ebben még lesznek megoldási javaslatok. Mindenesetre fontosnak tartjuk - és erre az egyik képviselőtársunk nagyon pontosan rámutatott -, hogy ebben a kistérségi társulási formában, ebben a komplex formában már helyet és szerepet kapnak a megyei jogú városok és a nagyvárosok is. Így az a feladatmegosztás, amire sor fog kerülni, helyes lesz. Meggyőződésem, hogy nagyobb teret ad a kistelepüléseknek az önként vállalt feladatokra, és nagyobb teret ad arra, hogy azok végezzék el a feladatokat, akik erre hivatottak.

Álláspontunk szerint - és ez is elhangzott a bizottság többségi véleménye kialakulása során - a társulási forma bevált, ez az önkormányzati működési rendszer egyik bevált formája. (Balsay István közbeszól.) Biztos, hogy bevált. Lehet, hogy ön nem találkozott vele, de mi találkoztunk bevált formákkal, még a fővárosban is van olyan kistérség, amelyik bevált és jól működik. Ha az egész országban megkapja a lefedettséget ez a bizonyos komplex kistérségi társulási forma, akkor ez csak az előnyére válik ennek az egész rendszernek.

Még egy érvet szeretnék mondani, amit elmondtak az előterjesztő képviselői. Ez az érv pedig nem más, mint az, hogy ez nem akadályozza meg a szabad társulási formák létrejöttét. Ez nagyon fontos kérdés, hiszen az együttműködések rendszere sokkal több vonással rendelkezik, sokkal több színnel rendelkezik, mint ahogy esetleg ezek a kistérségi társulások létrejönnek. Még egy mondat: sajnálnám, ha ez a törvénycsomag nem kapná meg a támogatást, és nem sikerülne ezt a komplex kistérségi társulási formát bevezetni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu