DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A megszokotthoz képest nagyon békés ez a mai délután ahhoz képest, hogy mi a tárgya. Nem szeretném a békés hangulatot megváltoztatni, csak tájékoztatni szeretném Pettkó képviselő urat, hogy igyekeztem hangsúlyozni, hogy ez egy olyan határozati javaslat, ami mögött csak a kormánypártok állnak, az ellenzéki pártok nem támogatták a határozati javaslatot. Tehát igyekeztem más módon jelezni azt, hogy amikor a határozati javaslatot ismertetem, akkor kiknek az álláspontját képviselem.

Nem szeretnék itt minden időközben fölmerült kérdésre kitérni. Most SZDSZ-es képviselőként kértem szót. Én is örömmel üdvözöltem a kuratóriumi elnök úr itteni megszólalását. Talán annyit tennék ehhez hozzá, hogy a digitalizálás ügye annyiban kapcsolható össze a finanszírozással, hogy mind a kettőnek a közös nevezője az állami szerepvállalás kérdése. Nevezetesen, a digitalizálás kapcsán - és ez nemcsak rádiót érint, hanem televíziót is - új aspektusból merül föl, hogy mi az állam szerepe ezen a területen, vajon finanszírozni kell intézményeket, működtetni kell intézményeket, vagy a szabályozási szerep meddig terjedhet ki. Hiszen itt valóban olyan lehetőségek nyílnak meg, amelyekkel ma még nem is biztos, hogy többségünk számolni tud, nevezetesen, azok a technikai korlátok, amelyek megkülönböztették eddig a televíziót és a rádiót a frekvencialehetőségeket illetően, valóban alapvetően változnak meg, és kérdés, hogy ilyen helyzetben mit is jelent a közszolgálati műsorszolgáltatás biztosítása. De nem ez a téma. Ezért is örültem, hogy az elnök úr ezt az ügyet idehozta.

Ami a véleményünket illeti a kuratóriumi beszámolóval kapcsolatban: a Rádió gazdálkodási ügyeiben, ugyanúgy, mint a Hungária Televízió kuratóriumi beszámolója kapcsán, újra meg újra el lehet mondani és el lehetne mondani, hogy gazdálkodási problémát az intézmény működésében nem lehet fölfedezni, nem is kívánunk ilyet keresni. Bár megjegyzem, a vagyon kapcsán említettek alapjában véve mégiscsak a gazdálkodást érintik, nem lehet igazán a gazdálkodásról képet alkotni, ha a vagyonnal való bánásmód vagy vagyonnal kapcsolatos ügyek nem világosak a parlament számára. Tehát tartalmi kérdések miatt, ugyanúgy, mint ahogy a Televíziónál is részben tartalmi kérdések miatt, nem tudjuk a beszámolót elfogadni; nem a kuratórium tevékenységének tartalmi kérdései miatt, hanem a kuratórium által felügyelt, részben működtetett részvénytársaság tevékenységének egyes tartalmi kérdései miatt.

Homa képviselő úrral, ha tetszik, folyamatos diskurzusban vagyunk azt illetően, hogy milyen normáknak kell megfelelni a közszolgálati műsorszolgáltatóknak. Én a magam részéről többször kifejtettem, hogy szeretjük, nem szeretjük, Magyarországon az a rendszer honosodott meg, hogy három harmadra osztják a politikai jellegű információkat a közszolgálati műsorszolgáltatók: egyharmad kormánypárt, egyharmad ellenzék, egyharmad kormány, és ez így működik évek óta kormányoktól függetlenül. Ettől függetlenül tartalmi kérdésekben persze az egyharmadok ügyében nagyon sok vitás kérdés merülhet fel. Ez a rendszer azonban követhető. Nyilván akkor lenne ki-ki meggyőző, ha akkor panaszkodna, amikor kormányon van, hogy őt méltánytalanságok érik. Többnyire azért nem tudjuk a nyilvánosságot és egymást meggyőzni panaszainkról, mert mindig az ellenzékben lévők érzik elnyomottnak magukat.

Azt csak sajnálni tudom - nem szeretnék itt nagyon évődni -, hogy előre megírt hozzászólások miatt nehéz reagálni esetleg az itt elhangzottakra. Ezt Pettkó képviselő úrnak mondom. Én még egyszer szeretném kiemelni, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatás finanszírozását egészében látom megoldottnak. Szerintem nem felel meg a valóságnak, amit a képviselő úr itt megpróbál elhitetni, hogy tudatosan és célirányosan a Rádióval szemben bármiféle kormányzati megszorítás létezne.

Egyszerűen nem felel meg a valóságnak, amit a művészeti együttesekről mondott. Ebben a kormányzati ciklusban nőtt a művészeti együttesek támogatása abszolút és reálértékben egyaránt, tehát ez nem stimmel. Az sem stimmel, hogy a készülékhasználati díj kormány általi átvállalása, mint az más összefüggésben itt már többször elhangzott, érdemben, mennyiségben csökkentette volna a Rádió rendelkezésre álló pénzét. Akkor is ugyanennyi lenne a pénz, sőt valószínűleg még ennyi sem lenne, ha ezt közvetlenül a lakosságtól vagy adófizetőktől szednék be.

Ami pedig a Danubius Rádiót illeti, ezt nem lehet kormánypárti vagy kormányzati összeesküvésnek nevezni. Az ORTT egyébként még az előző, Fidesz által delegált elnöke alatt, egyebek között az MDF által delegált ORTT-tag egyetértésével is kénytelen volt a koncessziós díjakat módosítani, a realitásokhoz igazodva, amiből valóban súlyos következmények hárulnak a Rádióra, de ilyenkor mindig az a kérdés merül fel, ha valaki többletkiadást javasol, nevezetesen, hogy lépjen be valaki a Danubius koncessziós díjból kieső pénzek helyébe, hogy milyen forrásokból. Mit javasol képviselő úr ennek a forrásaként, honnan lehetne azokat a pénzeket előteremteni, amelyek egyébként valóban hiányoznak a Rádió színvonalas működéséhez?

Azt gondolom, hogy az itteni vita elég egyértelművé tette, hogy a Hungária Televízió Közalapítványtól nem lehet elvonni, sőt többletpénzekre van szükség, és szerintem a Televízió minden részletes és globális kritikájával együtt azt is nehéz lenne bizonyítani, hogy a Televízió ennél jóval kisebb létszámmal, ennél jóval igényesebb műsort tudna sugározni a most rendelkezésre álló pénznél kevesebből.

Vagyis ezen a területen nincs olyan mobilizálható pénzügyi tartalék, ami átcsoportosítható lenne, és ez az igazi gondja a közszolgálati finanszírozásnak, hogy valahonnan máshonnan kellene pénzt bevonni, és nagyon nehezen hiszem, hogy a képviselő úr vagy bárki más kapásból meg tudna jelölni olyan forrásokat, ahonnan pénz vonható el. Vagy, ha ilyeneket meg tud jelölni, akkor nyilván más ügyekben érdekelt képviselők, legalább ilyen fontos feladatokat meg tudnak jelölni, mint a Rádió finanszírozása. A képviselő úr más minőségében sokszor szólal föl, és igényel pénzt más fontos célokra, hogy csak az agrárproblémák megoldását említsem, de beszélhetnénk a családi támogatásról, a szociális ügyekről.

Magyarul: tizenöt éve küszködik az ország azzal - és ez nem újdonság számunkra, nyilván ki-ki a maga képviselői működési területén sokszor elmondja -, hogy jogos igényeket ma a Magyarországon megtermelt jövedelmekből nem lehet kielégíteni. Ez a közszolgálati médiarendszer finanszírozásának is egyik alapvető problémája, ezért mondom azt visszatérően ma többedszer és nem csak ma, hogy akkor nyilván azt kell átgondolni, hogy ekkora közszolgálati médiarendszert tud-e a magyar adófizető, a magyar költségvetés közvetve működtetni, vagy pedig valami olyan megoldást kell keresnünk, ami a realitásokkal számol, és nem újra meg újra a problémákat termeli újra.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu