GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban van közöttünk véleménykülönbség, nem is annyira a társulások létrejöttét illetően, hanem elsősorban a vitához való hozzáállás tekintetében.
Itt világossá vált számomra vagy számunkra, hogy önök ab ovo elutasítják ezt a javaslatot, a mi magatartásunk ezzel szemben az, hogy nem utasítjuk eleve el a javaslatot, azt mondjuk, hogy vegyük számba ennek az előterjesztésnek, ennek a csomagnak az értékeit, nézzük meg, hogy milyen elemei vannak, amelyek e reformfolyamatban továbbvihetők, és melyek azok a hiányosságok, amelyeket érdemes esetleg a további javaslatok során figyelembe venni, vagy adott esetben beépíteni a törvényi szabályozásba.
Hadházy Sándor képviselőtársam egyenesen arról beszélt, hogy az önkormányzatok valójában nem is igénylik a társulást - ez már egy érdemi szemléletbeli különbség közöttünk. Azt gondolom, hogy aki ismeri a szereplőket, az önkormányzati rendszer szereplőit, az tudja, hogy igénylik a kistérségi társulást, igénylik az együttműködést, de ennek a feltételeit, kereteit meg kell teremtenünk, részben jogszabályi eszközökkel, részben pedig financiális, finanszírozási eszközökkel. Azt gondolom, hogy ha tárgyszerűen vitatkozunk ezekről a kérdésekről, akkor hamarabb érünk el ahhoz a folyamathoz, amikor a reform tekintetében egy-egy konkrét döntést közösen meghozhatunk.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés