LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tatai-Tóth András képviselő úr gondolatmenete ésszerű, de a következtetésével megint csak vitatkoznék. Azt mondja, ha egy település nem képes megoldani a megfelelő gyermeklétszám esetén sem az iskoláztatást, abban az esetben majd egy másik település megoldja: összevonnak, társulnak. Én azt mondom, hogy elsősorban, másodsorban, harmadsorban is az iskoláztatás állami felelősség, tehát ott igenis az államnak közbe kell avatkoznia; erre tettünk is javaslatokat, hogy milyen módon. 90-től 94-ig meg is kíséreltük tankerületekkel, más technikákkal a felelősségre vonást, illetve az ellenőrzést valóban olyan módon megvalósítani, ahogy az megfelelt az akkori színvonalnak, illetve elvárásoknak is. Nem értek egyet azzal, amit Ecsődi képviselő úr mond: ha sikerül jó pedagógust szerezni. De hát nem sikerül sok helyütt, emiatt aztán tönkremegy az iskola. A felsőoktatás integrációjának legnagyobb áldozata éppen a tanítóképzés és a tanárképzés. Jó pedagógusokat kell nevelni és elegendő számban, ez a megoldás, nem pedig az, hogy akkor bezárom az iskolát, illetve körzetesítek, összevonok, ésszerűsítek.
Jauernik képviselő úr nem először fogalmazza meg azt, hogy bizony több mint 700 olyan település van, ahol nincsen egyáltalán semmiféle oktatási intézmény, se óvoda, se iskola. Egyrészt közel 200 az olyan kistelepülés, ahol lehetne óvoda, de egyszerűen képtelenek arra a helyi önkormányzatban, hogy megteremtsék ennek a minimális feltételeit. Másrészt azt sugallja Jauernik képviselő úr, hogy az 1700 település egy része vegetál, a másik a megújulás érdekében építkezik. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Majd folytatom a következő hozzászólásban.
Köszönöm szépen.
(Béki Gabriellát a jegyzői székben Nagy Nóra
váltja fel.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés