MOLNÁR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Parlament! Kedves Képviselőtársaim! Elérkezett az idő, amikor a parlamentben is szólni kell az ingatlanszövetkezetek körül kialakult helyzetről. Békéscsaba egyéni országgyűlési képviselőjeként az utóbbi hetekben egyre több telefont és levelet kapok; ma az országban közel 30 ezer ember keresi a reményt, mert nem lát esélyt pénze visszaszerzésére.
A kisbefektetők vagyonvédelme érdekében soron kívül kezdeményeztük, hogy a költségvetési és pénzügyi bizottság tárgyalja meg önálló napirendként a kialakult helyzetet. A vitát követően azt a javaslatot tettük, hogy kérjük fel a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, vizsgálja meg annak lehetőségét, korábbi álláspontját is felülvizsgálva, kinevezhető-e felügyeleti biztos a Baumag Befektetési Szövetkezet tagjai vagyonának védelme érdekében. Másodsorban azt kezdeményeztük, hogy az ügyészség, miután közvetlen felügyelete alá vonta a nyomozást, soron kívül vizsgálja meg, a Baumag Befektetési Szövetkezet tagjai vagyonvédelme érdekében van-e lehetőség arra, hogy a szövetkezet vagyonát zárolják. Harmadik javaslatunk volt, hogy a költségvetési bizottság vizsgálja meg, milyen további intézkedések hozhatók a szövetkezet vagyonvédelme érdekében. Ezt a pontot azért kértük, mert a 2003 júniusában szabályosan kezdeményezett ellenőrző albizottsági összehívási javaslatunk ellenére Font elnök úr nem hívta össze az albizottságot. Nos, ennyit az MDF frakcióvezető-helyettesének demokráciafelfogásáról, jogkövető magatartásáról és a Baumag-károsultak problémái iránti érzékenységéről. Javaslatunkat a költségvetési és pénzügyi bizottság nem fogadta el, ezért fordulok most az Országgyűléshez.
Tisztelt Országgyűlés! A kialakult helyzetet a 2001. január 1-jén hatályba lépett, az Orbán-Torgyán-kormány javaslatára a tisztelt Ház által elfogadott új szövetkezeti törvény teremtette meg. Ettől kezdve több, úgynevezett befektetési szövetkezet alakult, és ettől kezdve a szövetkezeti üzletrész, a részjegytőke és a tagi kölcsön fogalmai keveredtek, illetve szándékosan keverték azokat össze. Az emberek többsége egy-egy szerződés aláírásakor azt sem tudta, milyen szerződést ír alá; egy dolgot tudtak: sokkal magasabb kamatot fognak kapni, mint amit a bankok ajánlanak. Ez nagy hiba volt.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete észlelte a problémát, és azt nyilatkozta 2001-ben a Pénzügyminisztériumnak, hogy tartalmában a szövetkezetek kimerítik a hitelintézeti törvényben definiált betétgyűjtés fogalmát, viszont ezt tagi kölcsön formájában teszik, és ez a szövetkezeti törvény hatálya alá tartozik, ezért nem tettek semmi érdemlegeset az ügyben. Ez nagyon nagy hiba volt véleményem szerint. (Dr. Veres János megérkezik az ülésterembe.) Most pedig az emberek félnek, aggódnak, nem tudják, hová forduljanak, nem tudják, mi lesz a pénzükkel. Pereket kezdeményeznek, de nem látnak be a szövetkezet könyveibe, és féltik a felhalmozott vagyont, amiből nekik is jussuk van. Segítséget várnak tőlünk. Azt várják, hogy óvjuk meg a tőkerészüket, ne engedjük, hogy ügyeskedők hordják szét.
Ezért most innen kérem a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, vizsgálja meg annak lehetőségét ismét, hiszen törvény szerint az ő joga és kötelessége, hogy vita esetén eldöntse, felügyelet alá vonja-e a szervezetet vagy sem; tehát vizsgálja meg, hogy a Baumag-szövetkezeteket - minimum három van: az általános befektetési, a stratégiai és a vagyonkezelő; az emberek nem tudják, hova szerződnek, csak szövetkezetet látnak - tartalmuk szerint felügyelete alá tudja-e vonni. Amennyiben ezt meg tudja tenni, akkor felügyeleti biztost is ki tud nevezni. Illetve kérem az ügyészséget, amennyiben az első pont nem teljesül, vizsgálja meg annak lehetőségét, zárolható-e a szövetkezeti vagyon a tagok vagyonvédelme érdekében.
Remélem, találunk megoldást a felvetett problémákra. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés