SZIJJÁRTÓ PÉTER, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A költségvetési és pénzügyi bizottság a ma délelőtti ülésén megtárgyalta a vonatkozó beszámolót és a róla szóló határozati javaslatot, és azt a parlamentnek elfogadásra javasolja.

A bizottsági ülésen megállapítást nyert, hogy a Duna Televízió egy nagy erőfeszítéseket igénylő, ámde sikeres évet tudhatott maga mögött 2002-ben, hiszen 200 millió forintos nyereséggel zárta az említett esztendőt. Főleg nagy erény ez akkor, ha tudjuk, hogy műsorok szűntek meg, műsorok költségvetését kellett drasztikusan csökkenteni.

Szintén megállapítottuk a bizottság ülésén, hogy a Duna Televízió szinte a megalapítása óta alulfinanszírozott. Amióta az Állami Számvevőszék 1995-ben megfogalmazta a másfél milliárd forintos forrást mint szükséget, azóta a megszorító intézkedések mellett további anyagi és finanszírozási problémákkal küzdött a Duna Televízió. Főleg szomorú ez akkor, ha tekintetbe vesszük azt is, hogy a televízió saját gyártású alkotásaival filmszemléken és egyéb televíziós fesztiválokon hatalmas sikerekkel szerepelt, és számos díjat nyert ilyen eseményeken.

(15.30)

Összehasonlításként elhangzott, hogy mindezen szép eredmények ellenére vagy ezek mellett is körülbelül egyötöd része a költségvetési főösszege a Duna Televíziónak, összevetve a másik közszolgálati televízióval.

Magában az alapító okiratban is a Duna Televízió esetében az szerepel, hogy a televíziót az összmagyarság egészét szolgáló, értékorientált, tájékoztató, szolgáltató és kulturális televízióként hozták létre. Mi azt gondoljuk, hogy a Duna Televízió ennek az alapító okiratban megfogalmazott célnak, illetve célegyüttesnek a legmesszebbmenőkig megfelelt. Főleg akkor, ha azt is tekintetbe vesszük, hogy 2002-ben számos új program indult el a Duna Televízióban, olyan új programok, amelyek az európai integráció értékeinek népszerűsítésére szolgálnak. Itt került megemlítésre az a furcsa tény, hogy az idei évben a Duna Televízió mindössze 3 millió forintot kap ilyen célok támogatására, míg az egyik kereskedelmi csatorna valóságshow-ja 9 millió forintos támogatásban részesül. Azt gondolom, kérdés, hogy vajon melyik tudja értékorientáltabban és hatásosabban, hatékonyabban népszerűsíteni az európai integráció gondolatát. De megállapítottuk azt is, hogy a Duna Televízió színvonalasan szólt 2002-ben a magyar gazdaságról, a magyar tudományról, a magyar művészeti ágakról, és általában arról, hogy milyen értéket képvisel a magyarság a világban.

Fontos megjegyezni azt is, hogy az ORTT jelzései kedvezőek a Duna Televízióval kapcsolatban, hiszen mindössze kilenc benyújtott panaszt regisztrálhatunk a vizsgált időszakban, és a Duna Televízió műsoraira, adásaira naponta mintegy másfél millió ember kíváncsi. Örömteli az is, hogy hat országban 21 állomáshelyre került kihelyezésre olyan technika, amely élő adás lebonyolítására alkalmas.

És bár a megszorító intézkedések ellenére a Duna Televízió fenn tudta tartani műsorainak mindenképpen magas színvonalát, szomorúan kell megállapítanunk, hogy a technikai eszközök, berendezések 70 százaléka, tehát döntően nagy része mára már technikailag olyan alacsony szintre jutott, hogy bizony sokszor az adásbiztonságot is veszélyeztetik. Éppen ezért elhangzott a bizottsági ülésen, hogy amellett, hogy általános vitára és elfogadásra is alkalmasnak találjuk a vonatkozó jelentést, illetve a határozati javaslatot, mi azt szeretnénk, hogy a Duna Televízió munkatársai által összeállított beruházási, támogatási kérelem, amely mintegy 1,3 milliárd forintos összegre rúg, minél előbb kerüljön megtárgyalásra a költségvetési bizottság, illetve a parlament előtt is.

Tehát a költségvetési és pénzügyi bizottság a parlament számára elfogadásra ajánlja a vonatkozó napirendi pontot.

Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu