VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Lezsák képviselő úr szavaihoz szeretnék csatlakozni, mégpedig abban, hogy az önkormányzati törvény valóban újszerű módon, soha nem tapasztalt örömet okozva a települések közt, egyenrangúvá tett minden települést. Azonos jogokat, azonos kötelességeket állapított meg. Sajnos a kijózanodás nagyon gyorsan bekövetkezett. Az a körjegyzőségbe tömörült 12 kistelepülés ott a határ mellett, Rédics központtal, egy másodpercig nem hitte azt a kapott számtalan jogosítványból, hogy ezekkel a jogosítványokkal képes lesz élni. 60-80-120 idős ember egyetlen aktív nélkül - ilyen falu is van, ahonnan el se járnak dolgozni - vajon miben érezheti azt, hogy ezek a jogosítványok számára élettel teliek, az egyenrangúságot, a gazdagodást jelentik? Számára egy volt a fontos, hogy valaki köré összegyűlni, valakiben támaszt lelni; mindenfajta térségi társulásnak ők a leglelkiismeretesebb résztvevői. Ők ugyan tiszteletdíjas polgármesterek, de munkából eljönnek, részt vesznek a társulás ülésein, számukra ez a kapocs a működés irányába.
És én egy percig sem félek attól, mint Németh Zsolt, hogy itt az ellenérdekeltség, a szembenállás fogja ezeket szétzilálni; ők maguk hozták létre, mindenfajta erőszak, oktrojálás nélkül. Talán annyi segítséget a megyei önkormányzat nyújtott, hogy a befizetett tagdíjakat megduplázta, hogy hívta őket minden fórumra, alkalomra, hogy véleményezzenek döntéseket, ők küldjenek képviselőket fórumokra. Magyarán, komolyan vettük őket, elhittük, hogy a hitük, az összefogás szándéka őszinteségből, egyet akarásból táplálkozik. Ha ezt érzik meg a törvényhozás oldaláról is, hogy telepítünk oda jogokat, valódi mozgásteret, egy hatékonyabb működés ígéretét, akkor nem kell attól tartani, hogy az erőszakot fogják megélni, és szemrehányást fognak tenni, ellenkezőleg: a lehetőségnek fognak örülni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés