DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Elnök Úr! Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztathatom az Országgyűlést és a képviselő urat, hogy mind a kormány, mind pedig meggyőződésem szerint a két kormánypárti frakció az önkormányzatokat kívánja támogatni, ezt kívánja tenni a költségvetési politikával, ezt kívánja tenni az önkormányzati szabályozórendszer átalakításával, és hogyha az Országgyűlés többsége által elfogadott törvény lehetővé teszi az önkormányzatoknak történő vagyonjuttatást, akkor a kormány megfelelő intézményei, elsősorban az ÁPV Rt., illetve a Pénzügyminisztérium mérlegelni fogja mindazokat a feltételeket, amelyek mellett egy ilyen lépés megtehető, és ha úgy ítéli meg, hogy ezek a feltételek fennállnak, meg fogja ezt tenni.
A képviselő úr előtt is ismert, hogy ez egy törvényi lehetőség, és nem kötelezettség. Egy olyan lehetőség, amivel egyébként Kaposvár polgármestere éppen úgy élni kíván, mint Debrecen polgármestere. Ők még nem a kormánypártok tagjai, lehet, hogy a képviselő úr tájékozódott arról, hogy van ilyen szándékuk, hogy átlépjenek - ez egyébként helyes döntés lenne, nyilván majd a pártok mérlegelni fogják ezt a kérdést. (Font Sándor: Öngyilkos döntés lenne!) Lehet, hogy így van.
Nos, visszatérve a kérdésre: megmondom őszintén, érdemes lenne a képviselő úrnak megvárni azt, míg az első kérdés napirendre kerül. Lássuk meg, ki mit szeretne, erre mi a kormányzati válasz, és utána meg lehet ítélni, hogy ez egy helyes válasz vagy helytelen válasz. A kérdés általában, úgy gondolom, nem dönthető el.
Ami a Volán-társaságokat illeti, mint amelyek kapcsán kiéleződött ez a vita: az ÁPV Rt. most dolgozza ki azokat a feltételeket, amelyek teljesülése esetén, figyelemmel például a közlekedés állami támogatásának európai uniós szabályozására is, egy ilyen vagyonátadásra lehetőség lenne, és majd meglátjuk, hogy az érintett önkormányzatok hogyan reagálnak ezekre a feltételekre.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés