DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Jó híreim vannak, képviselő úr, az ön számára. Valóban, már a tavalyi évben kezdeményeztük több ponton a SAPARD-program módosítását. Ön is tudja, hogy sikerült kibővítenünk a jogosultak körét, sikerült megemelni a támogatottsági mértéket nagyon sok tekintetben, és a Medgyessy-kormány stratégiájába illően igenis, ezeket a termelői közösségi szervezeteket is lehetőségekhez akarjuk juttatni, hiszen a családi gazdaságok, a kisebb termelők így juthatnak segítséghez, hogy közösen végzik a tárolást, raktározást, értékesítést. Ennek megfelelően előterjesztettük Brüsszelben ezeket a javaslatokat, és ezt jóvá is hagyták, úgyhogy készíthetik a pályázatokat a közösségi szervezetek, a tészek, bészek és a termelői csoportok, rövidesen meg fog jelenni az utolsó pályázati felhívásmódosítás. Ennek keretében közzé fogjuk tenni azt a lehetőséget, amelyet a STAR-bizottság jóváhagyott, mely szerint ők is beadhatják a pályázataikat, ezekre a beruházásokra, a termékek tárolására, feldolgozására, manipulálására, piacra jutására szolgáló infrastrukturális és egyéb beruházásaikhoz, és ez esetben eltekinthetünk attól az 50 százalékos mezőgazdasági árbevételi határtól, amelyet képviselő úr említett.
Tehát ezen szervezeteknek nem szükséges, hogy ezt a feltételt teljesítsék, ami egyébként azért volt bent a pályázatban, hogy kizárólag a mezőgazdasági tevékenységet végzők tudják ezeket a forrásokat megszerezni.
Valóban igaz, hogy egy hónap áll majd rendelkezésre, hogy ezeket a pályázatokat benyújtsák ezek a közösségi szervezetek, hiszen április 30-áig lehet a pályázatokat benyújtani, azt követően viszont augusztus végéig ezeket el is kell bírálni, és az ősszel megkezdhetik ezeket a beruházásokat.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés