DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz) előterjesztő: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Nem tudtam, hogy nekem a végén, a vitát követően van-e lehetőségem szólni, vagy most szóljak, de azt hiszem, hogy mindenképpen fontos, hogy néhány gondolatot itt az elején, a részletes vita elején elmondhassak.

Mégpedig az első szavam nem lehet más, mint a köszönet szava azért, hogy bár egy kicsit húzódott az ügy, mégpedig hogy napirendre kerülhessen ez a kérdéskör, az őshonos és régi magyar állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról szóló országgyűlési határozati javaslatom, és az általános vita alkalmával sajnos valóban külföldön tartózkodtam, nem lehettem itt, ilyen az élet, ilyen a sors, ettől függetlenül szeretném megköszönni az Országgyűlés valamennyi tagjának, mind kormánypárti, mind ellenzéki képviselőtársaimnak azt, hogy végül is napirendre tűzték ezt a javaslatot.

(19.10)

Azt hiszem, hogy a részletes vita is alkalmat ad arra, hogy megköszönjem a módosító javaslatokat és megköszönjem a kapcsolódó módosító javaslatokat is, hiszen már ezek is érkeztek be. A holnapi nap folyamán bizottsági ülések is lesznek, mind a mezőgazdasági, szerdán pedig a környezetvédelmi bizottsági ülés, ahol majd a kapcsolódó módosítókról is szeretném kifejteni a véleményemet.

Úgy látom, hogy a mai világunkban, a mai belpolitikai helyzetben igen kevés ügy van, amelyben egyfajta nemzeti egyetértést fel lehet mutatni. Amikor a javaslatot megfogalmaztam az elmúlt év áprilisában és benyújtottam a tisztelt Ház elé, akkor az a szándék vezetett, hogy különösen az európai uniós csatlakozásunk alkalmával és a mai globalizálódó, rohanó világunkban álljunk meg egy kicsit és nézzük meg azt, hogy milyen értékeink vannak, és ezek az értékek veszélybe kerülhetnek-e ebben a rohanó, pénzcentrikussá váló világunkban, vagy pedig eltűnnek-e, eltűnhetnek-e ezek az értékek, vagy tennünk kell-e valamit azért, hogy ezek megmaradhassanak. Hagyományaink, szokásaink, kultúránk részét képezi az állattenyésztési kultúra is, az őshonos és régi magyar állatfajták.

Szeretném itt az Országgyűlés színe előtt elmondani, hogy sikerülni látszik megtalálni a közös hangnemet ebben a kérdéskörben. Reménytelinek érzem azt, hogy van egy jó szándék, és köszönöm ezúton a most itt nem jelen lévő Orosz Sándor képviselőtársamnak is, hogy benyújtott egy kapcsolódó módosító javaslatot, ezáltal megnyitotta a vita lehetőségét az őshonos, régi magyar állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról szóló országgyűlési határozati javaslathoz.

A kapcsolódó módosítót, amit Orosz Sándor úr benyújtott, egyetértve a szándékkal, hogy nyissuk meg az egészet és tekintsük át a fajtalistát, a benne meghatározott állatokat, a magyar kutyafajtákat, a kilenc magyar kutyafajtát, a magyar szürkemarhától kezdve a mangalicán át egészen a különböző pontyfélékig, amelyek már régi idők óta őshonosak és itt élnek a Kárpát-medencében, azt hiszem, hogy végiggondolva azt, hogy ő a javaslatában egyfajta mellékletként kívánja szerepeltetni az állatokat... - úgy érzem, szerencsésebb lenne, hogy ha az állatok, a fajtafelsorolás, a fajtalista az országgyűlési határozaton belül szerepelne, nem mellékletként, de ezek nem lényeges kérdések. A tartalom a lényeg, és a cél a lényeg.

Bízom benne, hogy a részletes vitát követően sikerül eljutnunk abba a stádiumba, hogy az Országgyűlés egyhangú igennel támogatni fogja, hiszen ez egy közös érdek. Úgy érzem, hogy a hagyományainkat, szokásainkat, kultúránkat és az őshonos, régi magyar állatfajtáinkat is úgy őrizhetjük meg az utókor számára, gyermekeink és unokáink számára, ha most itt felül tudunk emelkedni mindenféle pártpolitikai célkitűzésen, és össznemzeti akarattal nemzeti kinccsé nyilvánítjuk a régi magyar állatfajtáinkat, és ezáltal az Európai Unión belül is meg tudjuk őrizni ezeket az értékeket. Bízom benne, hogy az a támogatási rendszer, amelyről árnyaltan szó van a javaslatomban, hogy az állam felkarolja ezen állatok tenyésztését, tartását, az a módosító és a kapcsolódó módosító javaslatok után is inkább gyarapodni és gazdagodni fog. Ennek reményében várom a parlament támogató döntését.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu