KOVÁCS KÁLMÁN informatikai és hírközlési miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, a képviselő úr kérdése sokakat foglalkoztató és indokolt kérdés, de nagyon fontos ismernünk a távközlési árképzés rendszerét Magyarországon. Ahogy ön is említette, a Versenyhivatalhoz sok beadvány érkezett, és a Versenyhivatal a beadványokat éppen ebből a szempontból vizsgálta meg.

Magyarországon január 1-jétől még hangsúlyosabban ellenőrizni fogjuk, hogy az árképzés a következő módon történjen a vezetékes telefon területén: az alapdíjba csupán a hálózat költségeit kell és lehet beépíteni. Ezért más a példa, mint az Egyesült Államokban, mert ott az alapdíjba, tehát az előfizetői díjba tulajdonképpen az adott államon vagy térségen belüli ingyenes telefonálás is beleértendő. Itt nincs benne ilyen tarifa, nincs ez a lehetőség, hanem csak az alaphálózat díja. Márpedig aki ADSL-lel internetezik, az használja az alaphálózatot, és az internetszolgáltató számára csak az internetezés költségeit rója föl, az alaphálózat díját nem. Az alaphálózat díját ő is úgy számolja el az adott szolgáltató felé, hogy azt mondja, azt tessék kivetni a fogyasztóra.

Azt kell tehát mondanom, hogy a jelenlegi megoldás jogi értelemben vagy árképzési szempontból helytálló, helyes megoldás. A kérdést talán nem is így kell feltenni, sokkal inkább úgy, hogy vajon az előfizetői díj valóban csak az alaphálózat költségeit tartalmazza-e, vagy esetleg annál magasabb.

Azt kértük a Versenyhivataltól, azt vizsgálja meg a jövőben, hogy a helyi hurok - hogy szabályosan mondjam -, tehát az alaphálózat költség alapú nagykereskedelmi díjánál nem lehet magasabb az előfizetési díj. Ez ugyanis az a díj, amibe a kapcsolat maga kerül, függetlenül attól, hogy milyen szolgáltatás megy rajta.

Kérem a válaszom elfogadását. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu