TÓTH SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Az előttünk lévő, a közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat a négy közlekedési törvényünk, a közúti közlekedésről, a vasúti és a légi közlekedésről, valamint a vízi közlekedésről szóló törvény módosításait tartalmazza.

E módosításokra elsődlegesen és alapvetően hazánk európai uniós csatlakozása miatt van szükség, de egyes esetekben a társadalomban, a gazdasági környezetben, illetve a jogrendszerben végbement változások is indokolják e módosításokat. Fontos hangsúlyozni, ahogy az expozéban is elhangzott, hogy nincs szó az egyes törvények átfogó jellegű felülvizsgálatáról.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy az időkeretet figyelembe véve egy kicsit részletesebben beszéljek a vasúti törvény módosításáról. A vasútról szóló törvény korszakos jelentőségű lépés volt a vasúti közlekedésre vonatkozó szabályozás történetében, és elmondhatjuk, hogy a hatálybalépés óta eltelt időben a törvény elősegítette a magyar vasúti közlekedés modernizálását; az időközben végrehajtott módosítások pedig alapvetően a csatlakozási tárgyalások során vállalt jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését szolgálták.

A közösségi vasúti szabályozás harmonizációja szinte teljes mértékben megvalósult. Az expozéban is említett, az úgynevezett második közösségi vasúti csomag 2001. évi közzétételével azonban a korábban vállalt kötelezettségeink és az ebből eredő szabályozási feladataink is átalakultak. Az említett közösségi szabályozás a korábbi szabályozáshoz képest jóval részletesebben és több konkrét szabállyal állapította meg elsősorban a vasúti pályahasználat feltételeit és a díjfizetés módját.

A vasútra vonatkozó közösségi jog alapvető elve, hogy a vállalkozó, árufuvarozást és személyszállítást végző vasutak átlátható módon és megkülönböztetéstől mentesen juthassanak hozzá a vasúti pályákhoz. Ennek érdekében a közösségi jog megköveteli a tagállamoktól, hogy az a szervezet, amely a pályakapacitásokat elosztja, szervezeti, döntéshozatali és jogi szempontból független legyen a vállalkozó vasúttól, vagyis a pályát igénylőtől. A közösségi irányelvek kellő részletességgel határozzák meg a pályakapacitás elosztása során követendő eljárást. Ezen túlmenően a közösségi jogszabályok rendelkeznek a vasútvállalatok engedélyezéséről, a vasúti műszaki szabályokról, a hagyományos vasutak és a nagy sebességű vasutak kölcsönös átjárhatóságának műszaki feltételeiről.

A jelenlegi törvényjavaslat fő célja, hogy tovább konkretizálja a pályakapacitás elosztását végző szervezet kialakításának módját, valamint a pályakapacitás elosztásának törvényi szintű szabályozást igénylő és a pályahasználati testület szervezetének és működésének eljárási szabályait.

(18.10)

A pályakapacitás-elosztás függetlenségének, továbbá az egyéb jogharmonizációs célú jogalkotásnak a keretfeltételeit a törvény a 2001. évi módosítása során teremtette meg. A vasúti törvény jelenlegi módosításának célja e keretek kitöltése és a még szükséges kiegészítő szabályok megalkotása.

Fontos megemlíteni, hogy a csatlakozási okmányban foglalt átmeneti mentességre figyelemmel az Európai Unió valamely tagállamában székhellyel rendelkező vasútvállalatok számára 2006. december 31-ig a vasúti pálya igénybevétele a gyakorlati kihasználhatóság figyelembevételével számított vonatmennyiség 20 százalékára korlátozható. A kapacitáselosztás során felmerült vitás kérdések rendezésére egyeztetési eljárást kell lefolytatni. Az egyeztetés során a pályakapacitás-elosztást végző szervezet az igényelttől eltérő kapacitást is felajánlhat. Jelenleg miniszteri rendelet szabályozza a pálya kapacitásának elosztását végző szervezet eljárását. A pályakapacitást igénylő magyar és lehetséges külföldi vasúti társaságoknak jelentős gazdasági érdekük fűződik ahhoz, hogy azon a vasúti pályán jussanak az általuk igényelt menetvonalakhoz, amelyen az adott személyszállítási vagy árutovábbítási feladatot a leggazdaságosabban tudják végrehajtani. Az országos vasúti pályahálózatot üzemeltető társaságoknak is az az érdekük, hogy a rendelkezésre álló pályakapacitás kihasználása minél nagyobb legyen.

Mindkét érdek egyértelműen alapvetően befolyásolja a pályát működtető, illetve az azt igénybe vevő gazdálkodó szervezetek eredményes működését, érinti a társaságok gazdasági kapcsolatait, ezért a javaslat az alapvető előírásokat garanciális okokból törvényi szintre emeli. A törvény hatálybalépésének időpontjáig a hatályos miniszteri rendeleteket a közlekedésért felelős miniszter a törvényhez illeszkedően módosítja.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ide kapcsolódóan kérem, engedjék meg, hogy röviden szóljak a legfrissebb uniós fejleményekről is. Az Európai Parlament és a miniszteri tanács a múlt héten megegyezett a második vasúti liberalizációs csomag legfontosabb kérdéseiről. Ennek értelmében 2007. január 1-jétől teljessé válik a vasúti teherszállítás közösségi szintű liberalizálása. A döntés alapvető fontosságú az integrált európai vasúti térség kialakítása érdekében. Ezek után a legfontosabb feladat a részvevők mobilizálása az európai vasúti ügynökség létrehozása érdekében. A döntés értelmében a nemzetközi teherfuvarozásban már 2006-tól teljes a liberalizáció, míg a kabotázs, azaz az országon belüli szállítás 2007-től válik szabaddá.

A csomag másik fontos eleme a vasúti biztonságról szóló irányelvtervezet, melyben az infrastruktúrák üzemeltetőivel és a vasúttársaságokkal szemben követelnének meg bizonyos biztonsági normákat. A felálló európai vasúti ügynökség feladata az együttműködés segítése és a biztonság erősítése lenne.

A tanács és a Parlament megegyezett a március 3-án előterjesztett harmadik vasúti csomag vizsgálatának gyors megkezdéséről is. Ennek értelmében összehangolnák a mozdonyvezetői engedélyeket, nagyobb hangsúlyt fektetnének az utasok jogainak érvényesítésére, 2010-ig liberalizálnák a nemzetközi személyszállítást és javítanák a teherszállítási szolgáltatások minőségét. Bár ez még az Unióban is a jövő zenéje, de jelezni szeretném, hogy milyen jellegű szabályozásokkal kell nekünk is nemsokára szembenéznünk és ehhez alkalmazkodnunk. Gondolom, célszerű lenne ezeket az irányelveket már a most előttünk lévő törvényben is megfogalmazni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az MSZP képviselőcsoportja nevében a tárgyalt törvényjavaslat elfogadását javaslom.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu