DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Képviselő Úr! Rengeteg jó példát tudunk erre hozni, egy kétperces hozzászólás keretében ezt természetesen nem lehet részletesen kibontani, de engedje meg, hogy meghívjam önt Tabra és a tabi kistérség közoktatási modellkísérletére, kérem, hogy tanulmányozza, nagyon hasznos tapasztalatok szerezhetők ebből.

Azt gondolom, hogy kézzelfogható, valódi előnyökről van szó a falusi iskolákba járó gyerekek számára. Például, ahol létrehozták a közös intézményi társulást, vagy ahol nem is mentek el idáig, csak egy közös tantestületet hoztak létre több iskolára nézvést, amelyik kis falusi iskolában nem volt eddig pénzük arra, hogy megfizessenek egy nyelvtanárt, ott a közös tantestületbe felvettek egy nyelvtanárt. Ugyanannyi pénzből abban az iskolában, ahol tavaly még nem volt angol tanár, jövőre már lesz, abban az iskolában, ahol nem volt logopédus, a következő évben már lesz. Azt gondolom, hogy ezt a falusi gyerekek is megérdemlik, szükségük van ezekre a plusz szolgáltatásokra, mert így lesz versenyképes tudásuk egy európai uniós tagországban.

Tehát ezeket a bántó leegyszerűsítéseket, és hogy több pénzt kell odaadni, mert akkor lesz majd színvonalasabb oktatás a településeken, azért is tudom nagyon keserű szájízzel fogadni, mert jól emlékszem arra, hogy amikor az előző ciklusban, az önök kormányzása idején, 2000-ben 1,9 százalékot zároltak az önkormányzatoktól. Legjobban a kicsik sínylették meg akkor ezt a zárolást, az oktatás színvonala sínylette meg, akkor egy szavuk nem volt emellett, de önök pontosan tudják, hogy ezzel a problémával szembe kell nézni, pontosan tudják, hogy kell rá megoldást találni, és vagy nem akarnak ebben a vitában ezzel szembenézni, és tényleg konstruktív javaslatokat tenni, vagy megpróbálnak úgy tenni, mintha ezt a problémát még nem ismerték volna föl. Ismét ajánlom, hogy próbáljunk tényszerűen szembenézni ezzel a problémával, mi kínálunk egy lehetőséget, ami ezt kezeli, szó nincs erről, képviselő úr, ne tessék olyat mondani, amit nem mondtunk, hogy itt valami megalomán, nagy intézményekben gondolkodna bárki (Az elnök jelzi az idő leteltét.), szó nincs erről. Egész másról van szó - amiről az előbb én beszéltem.

Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu