DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Hargitai János felvetésére reflektálnék én is. Semmilyen elképzelésünk nincs arról, hogy felszámoljuk a kistelepülések önkormányzatiságát.

(17.30)

Valóban igaz az, hogy a pártsemleges szakértők cikkeikben, javaslataikban állandóan azt ajánlgatják nekünk is - és gondolom, más politikai erőknek is -, hogy egy racionális önkormányzati szisztémát kellene létrehozni. Ez azonban Magyarországon elképzelhetetlen; a magyar társadalom igényli a kistelepülési önkormányzatok fennmaradását, a Szocialista Párt választási programja pedig teljes egyértelműséggel emellett állt ki. Ezt azért merem kijelenteni, mert Lamperth Mónika jelenlegi miniszter asszonnyal, Jauernik István képviselőtársammal, Szabó Györggyel, a területfejlesztési bizottság elnökével és néhány más szocialista politikussal együtt részt vettem ennek a programnak az összeállításában, és nagyon kemény vitákat folytattunk azokkal a szakértőkkel, akik ilyen gondolatokat felvetettek.

Tisztelt Hargitai Képviselőtársam! Nem a bátorság hiányzik belőlünk e téren, hanem világosan tisztában vagyunk azzal, hogy mi a magyar társadalom igénye, és az önkormányzatiság elve alapján fenn kívánjuk tartani a mostani, a szakértők által szétaprózottnak tartott önkormányzati hálózatot.

A kistérségi társulások esetében is úgy fogalmaz a törvényjavaslat, hogy törvény csak kivételesen állapít meg kötelező feladatot a többcélú kistérségi önkormányzati társulás számára, egyébként a feladatokat delegálással kapná meg a társulási tanács. Éppen ez az oka annak, hogy nem is egy kiérlelt feladat- és hatáskörjegyzékkel érkezett a kormány ennek a törvényjavaslatnak a vitájához, hiszen az alapvető megoldás az önkéntesség még ebben a keretben is, és ezen túlmenően a megállapodásnak is pontosan ez ad értelmet.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu