ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak a jegyzőkönyv kedvéért szeretném rögzíteni, hogy a képviselőtársaim önkormányzati bizottsági ülésre mentek el, annak ellenére délutánra lett összehíva, hogy mi kértük, hogy egy órakor üljön össze a bizottság, mert úgy számoltuk, hogy körülbelül egybeesik a bizottsági ülés a plenáris vitával, és mi fontosnak tartottuk volna, hogy itt legyünk, de ezt az elnök úr akkor nem fogadta el.
A másik dolog, képviselőtársam, a miniszter asszony hivatkozott a tabi példára, és az elmúlt héten a fideszes képviselőtársaim megjegyezték, hogy itt nem a kormány kezdeményezett, hanem a helyiek kezdeményezték ezt, csak a kormány felkarolta ezt a kezdeményezést, ez mindenesetre kettőt üzen nekem, képviselőtársaim. Az egyik, hogy a kormány - nagyon helyesen - a helyi kezdeményezést, ha az jó, felkarolja és támogatja. A másik viszont azt üzeni, hogy a helyiek már elkezdték azt kidolgozni, hogy hogyan lehetne az erőforrásokat összpontosítani, hogyan lehetne egy jobb szolgáltatási minőséget elérni. Én úgy gondolom, hogy ez a törvény épp ezt szolgálja, és önök, amikor ezt a törvényt ellenzik és nem akarják támogatni, akkor tulajdonképpen ezeket a pozitív helyi kezdeményezéseket próbálják gátolni és megakadályozni.
(16.50)
Még egy dolgot: én megértem, hogy sokan félnek, és lehet ijeszteni, rémiszteni a kistelepüléseket, pedig, képviselőtársaim, ez a törvény nem jelenti azt, hogy automatikusan megszűnnek polgármesteri funkciók, nem fognak megszűnni helyi képviselői funkciók, és még a jegyzői állások sem fognak megszűnni. Ez azért fontos, képviselőtársaim, mert a saját körzetemben végignéztünk egy ilyen kistérségi alakulást. Az első akadályozó tényező az volt, hogy sokan megijedtek, hogy akkor mi lesz, a jegyzői hivatalok ki fognak ürülni. Amikor szembesültek a jegyzők, hogy hány olyan helyi rendelet nem született meg, amit törvény előír, de azért, mert egyszerűen nincs rá kapacitásuk, képességük, képesítésük, gyakorlatilag akkor szembesültek azzal, hogy van munka, amit lehetne pótolni, és összefogva talán jobban meg lehetne csinálni.
Én úgy gondolom, képviselőtársaim, hogy ez a törvénytervezet mindenképpen a helyi embereknek, a kistelepüléseken élő embereknek a lehetőségeit próbálja segíteni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy ne másodrangú állampolgárok legyenek ebben az országban.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés