BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt hetekben egymásnak ellentmondó hírek jelentek meg a tekintetben, hogy az Európai Unió tagországai milyen korlátozó intézkedéseket kívánnak bevezetni a csatlakozó országok munkavállalóival szemben.
Ez azért is volt megdöbbentő a magyar munkavállalók számára, mert olyan országok is, amelyek korábban nem jelezték, hogy szigorító intézkedéseket kívánnak bevezetni, most jelezték ezt a szándékukat. A benyújtott határozati javaslatunk azt a célt szolgálja, hogy a kormány kezdjen el kétoldalú tárgyalásokat az érintett országokkal, annak érdekében, hogy mielőbb tisztázásra kerüljön az, hogy milyen elképzeléseik vannak a tagországoknak.
A tervezett intézkedéseket már csak azért sem értjük, mert minden közvélemény-kutatási eredmény azt igazolja, hogy a magyar munkavállalók nem kívánnak tömegesen munkát vállalni az Unió tagországaiban, de nemcsak a hazai közvélemény-kutatások igazolják ezt, hanem az Eurobarométer által készített felmérés is. Ezért azt kérjük, azt javasoljuk a kormánynak, a miniszterelnök úrnak, hogy a kétoldalú tárgyalások során térjen ki arra a tárgyalások alatt, hogy milyen felmérésekre alapozzák a tervezett intézkedéseket a tagországok, milyen szakmákat, milyen régiókat veszélyeztet véleményük szerint az, ha a magyar munkavállalók előtt megnyitják a munkavállalás lehetőségeit, és milyen terveket, milyen elképzeléseket kívánnak még bevezetni, hiszen az európai uniós alapelv, a személyek szabad áramlása, illetve a szabad munkavállalás sérül e tekintetben.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés