DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Reform és megszorítás közé egyenlőségjelet önök szoktak tenni, mintegy tagadva az elkerülhetetlenül szükséges változások indokoltságát. Ha így járnánk el, és nem változtatnánk semmin, akkor a ma meglévő egyenlőtlenségeket és igazságtalanságokat konzerválnánk.

Önök jól tudják, képviselőtársaim, hogy az idei költségvetés, az államháztartás helyzete minden ágazattól mértéktartást követel, és ezt az egészségügyben is érvényesíteni kell. A kórházak működtetésére egyébként, tisztelt Országgyűlés, összesen idén több mint 390 milliárd forint áll rendelkezésre, és ezt az összeget a fejlesztések belépésére tervezett előirányzat kisebb csökkenésétől eltekintve nem érintette takarékossági intézkedés, azaz teljes egészében kifizetjük a kasszában rendelkezésre álló összeget. Azonban másképpen, mint eddig: méltányosabb, igazságosabb elosztási rendszerben, és nem hagyva azt, hogy a kórházak egymás rovására növeljék a teljesítményüket, ezáltal valóban igazságtalanná téve a finanszírozást.

Elmondhatom önnek, tisztelt képviselő úr, hogy már régen be kellett volna építeni a pántlikázott pénzeket a teljesítményfinanszírozás rendszerébe, kár, hogy ez nem történt meg korábban. Most megtörtént, és a májusi kifizetéseknél ezzel egyidejűleg az alapdíjakat a teljesítmények figyelembevételével a jelenleginél 25 százalékkal nagyobb mértékben tudjuk majd megállapítani.

(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Az kétségtelen, hogy a külön futó bérek beépítése egyes intézményekben okoz feszültséget, ott, ahol másfél éven át túl magas, 30-40 százalékos bért igényeltek a teljesítményükhöz képest. A bonyhádi kórháznál a teljesítményfinanszírozásból származó bevételnek 32 százaléka ez, az átlagos 23 százalékhoz képest. Mivel a teljesítménydíjban átlagos mutatók vehetők figyelembe, a bérbeépítés az átlagostól eltérő teljesítményű szolgáltatóknál bizony alkalmazkodást igényel a menedzsmenttől. Ezt egyébként, ugyanúgy, mint a teljesítménykorlátot, tényként elfogadták az érdekképviseletek, tehát nem felel meg a valóságnak, tisztelt képviselő úr, hogy irodák magányában készültek a változtatások. Abban tevékenyen és aktívan részt vett - hozzáteszem: kritikusan - valamennyi érintett érdekképviselet. Olyan azonban nem lehetséges, hogy persze lehet mindig és mindenen változtatni, csak a változás ne vonatkozzon az aktuálisan panaszkodó intézményre.

Azt is elmondhatom önnek, hogy a gyógyító-megelőző kiadásokon belül egy külön intervenciós célelőirányzatot nyitunk meg, amelyből pályázat útján lesz mód a pénz lehívására. Leszögezem, hogy nincs előre meghirdetett kórházbezárási terv, ugyanakkor csak azokat a fejlesztéseket tudjuk támogatni, amelyek szerkezetátalakítással járnak, olcsóbb, de korszerűbb, rövidebb idejű ellátásokra teremtenek lehetőséget, az azonnali, sürgős ellátás fejlesztését szolgálják. A finanszírozás az erre ösztönző elemekkel valóban azoknak ad esélyeket és lehetőségeket, akik ezt a folyamatos és rugalmas szerkezet-felülvizsgálatot vállalják. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Kérem válaszom elfogadását. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu