IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Asszony! Államtitkár Úr! Képviselő Urak! Képviselő asszony hozzászólásának az elején megdöbbentett, amikor egészen egyszerű kérdéssé degradálta az elhangzott hozzászólásokat. Nem is tudtam igazából elképzelni, hogy akkor Horváth Csaba hozzászólását hova teszi, mert úgy éreztem, hogy a benne megfogalmazódott felelősség ugyanabból a gondolati körből jött, amit mi is megfogalmaztunk. Végül megnyugodtam, hiszen képviselő asszony az első nagy lendületű indítás után - ami háromnegyed 11-kor már mindenképpen becsülendő - mégis visszatért arra a vágányra, amit a padok elhelyezkedésétől függetlenül mindenki megfogalmaz - ahhoz, hogy mit látunk. Azt, hogy veszélyben van a vidéki közlekedés, veszélyben van a helyi közlekedés, bizonytalanná válik az utazók helyzete, bizonytalanná válik az egyes utas helyzete. Valamiféle egyeztetések után módosító javaslatokkal mindezt megpróbáljuk helyre tenni.

Az elején tényleg meglepődtem, amikor polgármester úr, aki szemben ült, ugyanazt mondta el például a helyi közlekedés támogatásáról, mint amit mi is magunk között beszélünk. Ugyanazok a problémák jelentkeznek, ugyanazt érezzük. Képviselő asszony is feszegette, hogy ha az egyik faluból átmegy a másikba, akkor az helyi közlekedés vagy helyközi közlekedés. Vajon hogy lehet ennek a szolgáltatását megvalósítani? Hogy lehet biztosítani az emberek számára, hogy az elérhető áron legyen? És innentől kezdve nyilvánvalóan kitekintünk arra is, ha valamit nem sikerül a menetrend szerinti ellátásban biztosítani, akkor lehet, hogy pont a kistelepülések érdekében a falugondnoki hálózat megerősítésével lehet az embereket orvoshoz, a gyerekeket iskolába vinni.

A kérdés tehát összetett. Mindannyian érezzük, hogy bizonytalan helyzet van, olyasfajta állapot, amelyben az emberek nem látják pontosan, hogy az ő szerény anyagi helyzetükben hogy lehet megoldani a mindennapos bejárást, mert azt jól látjuk és jól érezzük, hogy a mai gazdasági helyzetben mindinkább a nagyobb városok felé koncentrálódik a munkaerőpiac.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu