KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Azt javaslom a képviselő úrnak, ha legközelebb Brüsszelben jár, kérdezze meg a magyar nagykövetséget, hogy ad-e tájékoztatást a 24 megfigyelőnek. Ugyanis ők rendszeresen adnak tájékoztatást minden alkalommal. Az, hogy a Fidesz képviselői miért nem jelennek meg ezen (Dr. Szájer József: Jelen vagyunk. Az MSZP képviselői nem szoktak jelen lenni!), azt önöknek kell majd kivizsgálni, mert nem szoktak megjelenni. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: A kérdésre válaszolj!) Több alkalommal elmondták nekem, dátumszerűen (Dr. Szájer József: Az MSZP képviselői nem szoktak megjelenni ezen! - Zaj. - Az elnök csenget.), hogy le kellett mondani az összehívott tájékoztató megbeszélést érdektelenség miatt. Őszintén szólva, azért nem lep ez meg engem - persze nem értek egyet ezzel a magatartással -, hiszen önök akkor sem értek rá jelen lenni például, amikor az Európai Tanácsban a magyar miniszterelnök tartott előadást és válaszolt a kérdésekre.

Ha a Fidesz képviselőinek mindig fontosabb dolga van, mint az, hogy a magyar részvételt erősítsék a jelenlétükkel, akkor ezen sajnos a kormány nem tud segíteni. (Domokos László: Csak őszintén!) Folytatni fogjuk ugyanezt a munkát, reméljük, egyszer majd talán önök is fontosnak tartják. (Dr. Szájer József: Az MSZP képviselői nem szoktak jelen lenni!)

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu