SOLTÉSZ MIKLÓS, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Egyetértve az általános indoklásban feltüntetett, elmaradott hátrányos térségek felzárkóztatásához fűzött gondolatokkal, illetve abban is egyetértettünk, hogy a lehető legmagasabb színvonalú közforgalmú közlekedést, illetve tömegközlekedést kell megvalósítani, és bíztunk benne, hogy ez a törvény erre lehetőséget ad, illetve nyújt ezeknek a cégeknek, illetve önkormányzatoknak, azt kellett észrevennünk ebben a törvényjavaslatban, hogy míg a tárcaközi köröztetésen, illetve a szakmai anyag kibocsátásakor a helyi közlekedést is támogatta az állam akkor, amikor a részt vevő szolgáltatóknak az állam által nyújtott utazási kedvezményeket kellene ellentételezni, akkor már a törvényjavaslatba ez nem került bele.
Tehát mindenképpen sérelmezik - és ellenzéki képviselők is hangsúlyoztuk ezt -, hogy nem helyes, hogy csak a helyközi közlekedést támogatja az állam, és szembeállítja ezzel a helyi közlekedés finanszírozását. Ezáltal kimondottan hátrányos helyzetbe kerülnek a nagyvárosok közlekedési cégei, illetve a nagyvárosok mint önkormányzatok, amelyek fenntartják ezeket a cégeket. Így gondolhatunk Budapestre, de akár Debrecenre, Győrre, Miskolcra, Pécsre, és sorolhatnám tovább ezeket a városokat.
A másik gondolat, amely felvetődött részünkről, és választ nem kaptunk rá, az a normatív ellátás mértékének meghatározását célozza, és annak a bizonytalanságát mutatja, illetve nem is a normatív ellátást, hanem az ebből következő normatív ellátási kötelezettséget. Mit takar ez? Hány járatot takar? Milyen sűrűséggel kéri számon a szolgáltatóktól akár az állam felé, akár pedig az önkormányzatok felé? Mekkora terhet ró a településekre ez, illetve mekkora településmérettől kéri ezt számon a törvény? Igazából ez bizonytalan. Pontosan azért bizonytalan, mert van a törvénynek egy rövid passzusa, hogy az önkormányzatoknak a társadalmilag indokolt igényt ki kell elégíteniük. Mi ez? Nem kaptunk erre választ, hogy mit jelent ez a társadalmilag indokolt igény.
(21.20)
El kell mondani, hogy mindannyian - kormánypárti és ellenzéki képviselők egyaránt - jónak tartottuk a törvénytervezetben azt a gondolatot, hogy a közlekedési szolgálatok közötti összhangot feladatellátásként megszabja. Ez főleg Budapestre érvényes, és remélhetőleg segítheti, támogathatja a budapesti közlekedési szövetség minél hamarabbi létrehozását. Azt gondoljuk, ha ez valóban úgy valósul meg, ahogy azt a törvénytervezet szeretné, akkor valamennyit előrébb lépünk a közlekedésben.
Kérdésként vetődött fel a bizottságban - nem is ellenzéki, sokkal inkább kormánypárti oldalról -, hogy mi történik akkor, ha a normatív finanszírozási rendszer helyett veszteségfinanszírozási modell lép életbe. Akkor az állam hol különíti el azt az összeget, ami szükséges? Mekkora összegről lehet szó? Kalkuláltak-e önök ilyennel? Erre igazából - egyébként érhető okokból - nem tudott válaszolni a tárca képviselője, pénzügyminisztériumi állásfoglalást még nem hallottunk erről.
A következő kérdés, ami felvetődött bennünk, hogy a törvény valóban biztosítja-e az ellátási kötelezettséget. Most nemcsak az önkormányzatokra gondolok, hanem egyes, jelenleg Volánbusz-járatokon üzemelő buszjáratokra is. Ha azt mondja az állam, hogy ezt a járatot nem fogja finanszírozni, akkor az a szolgáltató, aki elvállalta ezt a feladatot, a továbbiakban csak veszteséggel tudja folytatni, és vissza fogja adni. Mi lesz azokkal a településekkel, ahova muszáj, hogy elérjen a tömegközlekedés?
Befejezésül - a legnagyobb kritikánk ebben az irányban hangzott, illetve hangzik el -, az előterjesztő nem is titkolja, az általános indoklás kétszer is előhozza, hogy ez a törvénytervezet a Volán-társaságok privatizációját készíti elő. Lehet, hogy önök szerint erre szükség van, szerintünk azonban ezzel csínján kell bánni, pontosan az előbb említett szolgáltatási kötelezettségek miatt, mert az egyes területek elérése vagy el nem érése miatt nagyon nagy gondok lesznek az elkövetkezendő években, ha erre nem figyelnek oda.
Ezekkel a gondolatokkal, észrevételekkel többségében kormánypárti képviselőtársaink is egyetértettek, de a szavazásnál kisebbségben maradtunk.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés