NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Ahhoz a témakörhöz szeretnék hozzászólni, amely azt boncolgatja, hogy vajon milyen módon kellene együttműködnie a különféle közlekedési szereplőknek. Ha az állam jelenleg képtelen arra, hogy az állami tulajdonú MÁV-ot, annak tevékenységét összehangolja az állami tulajdonú Volán-cégekkel, akkor vajon hogy tudja ezt megtenni privatizált körülmények között?

Ha valaki manapság ellátogat egy kisvárosi vasútállomásra, akkor azt látja, hogy évtizedekkel ezelőtt kiépítették az autóbusz-megállókat hozzá, hogy a környező falvakban begyűjtse az utasokat, és kombinált módon tudjanak akár a megyeszékhelyre továbbutazni, vagy akár Budapestre. Nos, most azt látni, hogy ezek az autóbuszok onnét eltűntek, és a helyükbe rengeteg személygépkocsi került, ugyanis mindkét cég, a MÁV és a Volán is a tulajdonos elvárásainak megfelelően csupán a saját privát céljait nézi, profitérdekeit nézi, legkevésbé sem az utasokét, és öncélú konkurenciaharcának az utasok látják kárát. Ezért aztán megtörténik, hogy autóbuszos intercity-járatok indulnak, holott ez a szolgáltatása kifejezetten jó a MÁV-nak, én azt hiszem, fölfűzi ugyanazokat a falvakat párhuzamosan, akár a Volán is, amelyeken végig járnak a MÁV-nak a személyszerelvényei is.

Tehát mindenképpen a jelenleginél szorosabb integrációra van szükség, hiszen néhány évvel ezelőtt még a menetrendszerkesztők is ismerték a buszra váró vonat, vonatra váró busz kategóriát - ma ezt elfelejtették.

Köszönöm figyelmüket.

Forrás: parlament.hu