BÁRSONY ANDRÁS külügyminisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kovács László azt kérte a kihirdetésről szóló törvényjavaslat vitaindító expozéjában, hogy talán ne ez legyen az az alkalom, amikor a belpolitikai viták és a belpolitikai indíttatású nézeteltérések fontosabbnak tűnnek, mint maga a tárgy, az uniós csatlakozás.

Kinek-kinek értékelésére tartozik, hogy megjegyzései melyik kategóriába tartoznak; tudomásul kell venni, hogy nem gondolkozunk egyformán, még ilyen fontos kérdésekben sem, és ez természetes. Van azonban néhány dolog, amire még a fennálló véleménykülönbségek mellett is, úgy gondolom, érdemes azért időt fordítanunk, mert persze a tények makacs dolgok.

Sajnálom, hogy Szájer képviselő úr elment, mert szerettem volna visszatérni neki személyesen is néhány olyan megjegyzésére, amely nem azért baj, mert elhangzott e Ház falai között, hanem azért baj, mert feltette a koronát arra, amiről többen szóltak egyébként az elmúlt időszakban, nevezetesen, hogy lehet dolgokról úgy is szólni, hogy az látszólag a dologról magáról szól, de valótlanul. Nos, mi az egyik ilyen megjegyzés?

Az egyik ilyen megjegyzés: azt kritizálta a Fidesz vezérszónoka, hogy a kormány kijelölt az Európai Unió egyik konzultatív testületébe, nevezetesen a régiók bizottságába néhány polgármestert, akik a dolgok véletlenje folytán nem képviselik például a Fidesz vezette önkormányzatokat. Ami az igaz benne, az kétségtelen, hogy a külügyminiszter úr által a miniszterelnöknek adott tájékoztatásban csupa olyan név szerepelt, akik között nem található fideszes polgármester - csak egy baj van, képviselő hölgyek és urak, hogy nem a kormány, nem is valamilyen kormányzati szerv jelölte ezeket a polgármestereket. Ezen a szinten, itt a parlamentben legalább illene azzal tisztában lennünk, hogy a kormány idevonatkozó határozata értelmében, amely február 5-ei keltezésű, ezekbe az uniós konzultatív testületekbe azok a társadalmi szervezetek és szerveződések jelölnek képviselőket, amelyek összefogják a leendő területek képviselőit, jelen esetben a polgármestereket, és a külügyminiszternek, illetve a miniszterelnöknek Brüsszel felé, ha úgy tetszik, csak bejelentési és tájékoztatási kötelezettsége van.

(11.50)

A jelölés ez esetben is nemcsak a régiók bizottságában, hanem például az európai gazdasági és szociális bizottságban is az érintettek saját feladata volt, a miniszterek csak elősegítették odajutásukat azzal, hogy tájékoztatást adtak, hogy mi született meg döntésként. (Ivanics Ferenc: Nem így van!) Hát, pedig ez így van, elő kell venni a Határozatok Tárát, méghozzá az ez évi 4. számot. Ez az egyik megjegyzés. Nem ez a legfontosabb természetesen, de illusztrálja azt a helyzetet, hogy vajon magáról a dologról érdemben beszélünk-e, vagy megpróbálunk olyan látszatot kelteni, mintha itt a dolgok nem abba az irányba mennének, amilyen irányba egyébként valamennyien közösen elhatároztuk. (Dr. Horváth János közbeszól.) Képviselő úr, a házbizottságban az ön frakciójának képviselője is elfogadta azt a tárgyalási rendet, amely alapján önnek most nem jut lehetősége beszélni. Beszélte volna meg a frakcióján belül! (Dr. Horváth János: Én vagyok az országgyűlési képviselő!)

Ami a magyar kormány együttműködési készségét illeti: nem felel meg a valóságnak a Fidesz vezérszónokának azon állítása, hogy a kormány hadakozik a parlamenti kontroll ellen. Egyszerűen nem állít valóságot a képviselő úr. Hála istennek, és hála a négy parlamenti frakció képviselőjének, tegnap délután, a tegnapi nap folyamán született egy megegyezés a négy parlamenti párt között egy olyan törvényjavaslat továbbtárgyalása és lehetőség szerint végigvitele tárgyában, amelyet a kormány terjesztett elő a saját tevékenysége fölötti ellenőrzési jogkör tekintetében. Ezt a javaslatot ma az illetékes parlamenti bizottságok érdemben tárgyalják, május 1-je előtt nyilván a parlament is döntést fog ebben hozni. Szeretném jelezni, hogy ez egy kétharmados törvény egyébként, mert olyan ellenőrzési funkciókat rendszerbe állít a parlament számára, amelyek eddig nem voltak a magyar törvénykezésbe befoglalva.

Elhangzott egy következő állítás: az Európai Parlament 600 millióval kívánta kiegészíteni a csatlakozó országoknak adandó támogatást, ez ott szélsőjobbtól szélsőbalig mindenki támogatását élvezte, és lám, a magyar kormány nem volt képes arra, hogy ezt kiharcolja a Tanácsban. Ez így hangzott el - meg lehet nézni -, hogy a magyar kormány nem tudta meggyőzni a 24 másik csatlakozó országot. (Sic!) Hogy nem igaz az állítás, az is egy dolog, mert teljesen nyilvánvaló, hogy volt kilenc másik ország, amely ugyanúgy szerette volna elérni a támogatások növelését, mint a magyar kormány, amelyek részesei lettek volna ennek a 600 milliónak.

De, ami még ennél is fontosabb, ha már az együttműködésnél tartunk: vajon kit tudott meggyőzni valamelyik európai parlamenti képviselőcsoport arról, hogy az ő kormányuk otthon – mondjuk, egy konzervatív francia vagy spanyol kormány, hiszen akkor még az volt hatalmon - támogassa ezt az igényt? Vegyük végre észre, és vegyük végre tudomásul, hogy az európai intézmények egymás közötti feladatmegosztása azt jelenti, hogy az Európai Parlament javaslattételi jogába minden belefér, 25 kormány pedig - immáron május 1-jétől 25 kormány - a saját érdekegyeztetési mechanizmusain keresztül olyan döntéseket hoz, amelyeket az adott pénzügyi lehetőségek szempontjából jónak vagy elfogadhatónak értékel.

Azt kell mondjam, kicsit ugyanabban a helyzetben vagyunk, mint amit Füle képviselő úr említett az imént, hogy nagyon könnyű megfogalmazni az igényeket, benyújtani egy lehetséges kiadási számlát Brüsszelben is a Parlament részéről. Ha azonban nem tudjuk mellétenni, hogy honnan teremtsük elő ennek a költségvetési fedezetét, immáron az európai költségvetési fedezetét, akkor persze nem lehet végigvinni a dolgot. Mert azt ugye nem is túl csendben kell megjegyezni, hogy senki nem szeretné, ha Magyarország nettó befizető lenne, azaz többet kellene befizetnünk, amiből többet lehetne visszaosztani.

Egy utolsó megjegyzési kör a felkészülésünkkel kapcsolatban. Elhangzott a SAPARD-intézmény, erre Szent-Iványi képviselő úr már reagált; nagyobb baj van a mezőgazdasági intézményekkel. Valóban hátrányban vagyunk. A kormány és az adott intézmények vezetői mindent megtesznek azért, hogy a regisztráció eredményesen befejeződjék, ezek az intézmények megfelelően tudják szolgálni a magyar mezőgazdaság különböző szereplőit. Másfél év alatt kellett valamit létrehozni és teljesíteni akkor, amikor 2002 nyarán - és ezt meg lehet nézni a 2002-es országjelentésben, amely még az előző kormány tevékenységét értékelte - ezen mezőgazdasági regisztrációs intézmények felállításában Magyarország nem volt az utolsó helyen, hiszen soha nincs első meg utolsó az országértékelések alapján; csak egy megjegyzés állt benne: nincsenek meg ezek az intézmények, miközben más csatlakozó országokban addigra ezek az intézmények felálltak, és a regisztráció rég elkezdődött. Nem verseny ebben az értelemben a dolog. Be fogjuk hozni ezt a lemaradást, éppen a magyar polgárok érdekében.

Tisztelt Országgyűlés! Értékelem Herényi képviselő úr, frakcióvezető úr humorát, aki azt mondta, hogy nem kritizálja a kormányt, hiszen ennyire képes, és ezt egy olyan kontextusban említette, amikor azt mondta, hogy nem keresztényi dolog kritikát gyakorolni, ha valaki csak annyit teljesít, amennyire képes. Képviselő úr, egy másik mondata ehhez kapcsolódóan az volt, hogy ezért kár, hogy nem más kormány van, mert az többre lett volna képes. Azt gondolom, a keresztényi értékrend nem kiemelkedően jó pozíciójában van az önteltség. Ha valaki ezt az értékrendet emlegeti, sokkal inkább arról kellene beszélni, hogy empátia, beleérzés, együttérzés. Ha valaki szolidaritásról beszél, akkor a szolidaritásban például azokat az elemeket kellett volna megemlíteni, mint érték alapú szolidaritás, hogy hogyan is, mikor is történt annak a fejezetnek a lezárása, amely a Szent-Iványi képviselő úr által említett négy alapértékből az egyikben Magyarország részéről - és persze a többi csatlakozó ország részéről is - elfogadta a tárgyalások menete során 2001-ben azt, hogy a magyar munkaerő ne vállalhasson szabadon munkát a csatlakozás első két-három, majd további két évében. Ezt a kérését az Európai Bizottságnak az én hivatali elődöm és az ő főnöke fogadta el odakint.

Amikor önök azt mondják kritikaként, hogy a kormány irtózik attól, hogy beszámoljon, vagy elfogadja a parlament észrevételeit, akkor szeretném jelezni, hogy alapvetően másképpen áll hozzá a kormány a kontroll funkció elfogadásához, mint az előző állt hozzá, amikor négy éven keresztül csak utólagos tájékoztatást kaptunk a csatlakozási tárgyalásokról, szó sem volt arról, hogy a kormány benyújtsa az európai integrációs ügyekkel foglalkozó parlamenti bizottságnak előzetesen azt, hogy milyen tárgyalási pozíciókat kíván kialakítani, vagy előzetesen konzultáljon a parlament pártjaival erről. Nem volt erről szó, utólagos tájékoztatás volt. De ezt az időszakot - még egyszer mondom - lezártuk, és le kell zárni mindannyiunknak, ha úgy tetszik, érzelmileg is.

Egyetlenegy feladatunk van: készen legyen minden május 1-jére, ami az intézményi hátteret jelenti, valóban adjunk meg minden lehetséges tájékoztatást a magyar lakosságnak abban a tekintetben, hogy kihez kell forduljon, ha olyan ügyek szerepelnek, ha úgy teszik, a családi napirenden, amelyek nem oldhatók meg a hagyományos módszerekkel, azaz a magyar mikrokörnyezetben.

(12.00)

De egy dolgot ezzel kapcsolatban is meg kell jegyezni. Milyen érdekes, hogy ebben a kampányban, amit Hörcsik képviselő úr említett, népszavazást előkészítő kampányban ugyanazt a kérdést kaptam meg egy falugyűlésen, mint amit itt, a tisztelt Házban egy ellenzéki képviselő szinte ugyanazon a napon fölvetett. Hogyan és mikor fogja megismerni a magyar polgár, állampolgár, jogkövető magyar állampolgár a brüsszeli joganyagot? Ha ez a két kérdés egy falugyűlésen és a parlamentben fölmerül, akkor azt gondolom, erre csak egyfajta választ lehet adni, hogy valakik komolyan gondolják ezt. És erre a komolyan feltett kérdésre a választ miért nem adja meg, miért csak a kormányzattól várja el valaki, hogy megadja?

Nevezetesen azt, hogy nem a brüsszeli joganyagot kell megismernie a jogkövető magyar állampolgárnak, hanem a mindenkori magyar joganyag, a mindenkor hatályos magyarországi jog követése állampolgári kötelezettség, és nem több. Nem kevesebb persze, de nem is több. Mert ami nem kerül bele a magyarországi joganyagba, az Magyarország számára nem létezik. Nincs dologi automatizmus, mindaddig, amíg mi azt nem építjük be a magyarországi jogba. És akkor föl kell tenni azt a kérdést, hogy aki persze eddig nem ismerte a magyar jogot, az hogyan követte a magyar jogot. És erre csak azt lehet válaszolni, hogy természetesen nem az az érdekes, hogy valaki ismerje az összes magyar joganyagot, hanem kialakuljon benne egy olyan magatartás, egy olyan ismeretszint, ami lehetővé teszi azt, hogy normális emberi életet éljen állampolgárként, a gazdasági élet szereplőjeként vagy a közigazgatás alkalmazottjaként. Ezt kell nekünk elősegíteni, és a kormány mindent megtesz ennek érdekében.

Bár hosszúnak tűnt a válasz a felvetett problémákra, azért tartottam ezt szükségesnek, mert azt gondolom, hogy maga a szavazás pillanata, ami néhány hét múlva eljön itt, a parlamentben, sokkal emelkedettebb kell legyen, mint azok a viták, amelyek tulajdonképpen a kormány és ellenzéke között, egyébként más oldalról fakadó feszültségek miatt, például ezt a témát is megpróbálják uralni.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu