DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én csak szeretném jelezni, hogy az előző, a foglalkoztatással kapcsolatos törvénynél is ugyanaz a helyzet, mint ami most a jegybanktörvény módosításával kapcsolatban. Nyilvánvaló, a Háznak kényelmetlen, hogy tovább tartson a beadási idő. Csak szeretném felhívni a figyelmet, hogy a meghívóban, amely a képviselőknek a rendelkezésére áll - és nemcsak abból a szempontból mondom, amit Horváth János képviselőtársam mondott, hogy a vita hevében valaki módosítást kezdeményezne, és azt le is szeretné írni és be szeretné adni -, eredetileg a keddi napra 21 óra a napirendi pontok ajánlott lezárásának az ideje, tehát aki úgymond, házszabályszerűen szeretett volna módosítást beadni, de nem követte nyomon itt, helyben a vitát, annak sem áll már módjában, hogy ezt megtegye. Tehát amennyiben ennek eleget tett - gondolom, semmi köze nincs ahhoz, hogy kormánypárti képviselő tette meg az előbb ezt a javaslatot -, én megfontolás tárgyává tenném ezt itt is.

És csak azért vetem ezt fel, mert nem adott választ egyértelműen, hogy elutasítja-e az ügyrendi javaslatomat vagy támogatja a korábban lezárt törvénytervezettel kapcsolatban, hogy miután most pillanatokon belül lezáródna a módosító javaslatok lehetősége, teremtse meg egyetemlegesen a feltételeit, ha erre kérhetem. Ezt szerettem volna felvetni, semmi egyéb kötözködés nincs a felszólalásomban.

Köszönöm szépen, elnök úr.

(14.30)

Forrás: parlament.hu