HÁRS GÁBOR, a külügyi bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Engedjék meg, hogy külön üdvözöljem a külügyi bizottság előadójaként az itt megjelent diplomáciai képviselőket, excellenciás urakat.
Örömmel szeretném tájékoztatni a tisztelt Országgyűlést arról, hogy a külügyi bizottság tegnapi ülésén megvitatta a törvényjavaslatot, aminek a címét időkímélés okán nem ismételném meg, de szeretném azt hangsúlyozni, hogy nem véletlenül van ilyen hosszú címe ennek a törvényjavaslatnak, mert egyetlen korábbi csatlakozásnál sem, egyetlen parlamentben sem hangozhatott el ilyen hosszú cím, hiszen először fordul elő az Európai Közösségek, a mostani Európai Unió történetében az, hogy egyszerre tíz ország csatlakozik. Tulajdonképpen a meglévő, már tagsággal rendelkező 15 ország és a most csatlakozó 10 ország adja ezt a hosszú címet, és ez külön örömmel tölt el bennünket.
Szeretném elmondani azt, hogy a ratifikációs vitához hasonlóan a külügyi bizottság most is egyhangúlag támogatta ennek a törvényjavaslatnak az általános vitára bocsátását. A tegnapi vita során a külügyi bizottság meghallgatta a Külügyminisztérium, illetve a kormány képviselőjét, megkapta azt a tájékoztatást, amiről a külügyminiszter úr is szólt, tehát azt, hogy három országban, pontosabban három plusz egy országban még nem fejeződött be teljesen a ratifikációs folyamat, ugyanakkor látjuk annak a garanciáját, és bízunk abban, hogy április folyamán megtörténik. Egyetértünk azzal is, hogy a zárószavazásra az általános és esetleges részletes vita lefolytatása után, ezt követően kerüljön sor, tehát amikor a teljes ratifikációs folyamat lezárul.
Még egyszer megismétlem: a külügyi bizottság tehát egyhangúlag támogatja a törvényjavaslatot.
Köszönöm. (Taps az MSZP és az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés