HERCZOG EDIT (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ladies and Gentlemen! Közjogi szempontból az Unióhoz való csatlakozásunk utolsó mozzanata a csatlakozási szerződések kihirdetése. Közhely, hogy az elmúlt 15 évben mekkora utat tettünk meg idáig, és az is közhely, hogy a csatlakozási folyamat ezzel a törvényhozási aktussal messze nem ér véget. A mindennapokban még igen hosszú út áll előttünk ahhoz, hogy Magyarország és annak minden lakója a tíz csatlakozó országgal együtt minden tekintetben harmonikusan illeszkedjék választott közösségébe.

Az európai uniós tagság a rendszerváltás egyik alapvető célja volt, és hozzátehetjük, hogy a csatlakozást illetően 15 éven keresztül többé-kevésbé konszenzus volt a magyar társadalomban és a meghatározó politikai erők között. Látnunk kell azonban, hogy sokan úgy vannak ezzel is, mint a szerelemmel; amíg távoli, elérhetetlennek látszik az alanya, vágyakoznak rá, aztán ahogy elérhető közelségbe kerül, megijednek. Egyrészt kiderül, hogy amit messziről makulátlannak hittek, nem tökéletes. Szép ugyan továbbra is, de észrevehetővé válnak a kisebb szeplők, hibák. Másrészt felébrednek a félelmek, az aggodalmak: valóban elég jó vagyok hozzá? Képes leszek a megkívánt teljesítményre? Meg fogok felelni a feltételeknek? Nem túl jó ez nekem? Normális, mondhatni emberi dolog ez, valamennyien átéltünk hasonlót esküvőnk pillanatában. És milyen jó volt akkor, hogy mellettünk állt anyánk, apánk, aki biztatott, támogatott bennünket.

Az elmúlt mintegy másfél évben hasonló jelenség érzékelhető a magyar társadalomban is. Megnövekedtek az aggodalmaink. Ilyenkor lenne szükség biztatásra, hiszen voltaképpen nyugodtak lehetünk. Komoly feladatok állnak ugyan még előttünk, de meg fogjuk oldani őket, mert igenis nincs okunk kételkedni önmagunkban. Elég jók vagyunk, képesek leszünk a megkívánt teljesítményre, és meg fogunk felelni a magunk elé állított feltételeknek.

Be kell azonban vallani, hogy a magyar társadalmat nem minden irányból biztatják ma. Nem a kisszámú szélsőségesre gondolok, akik úgy viselkednek, mintha nem is értenék, s talán valóban nem is értik, miről van szó, és nyíltan ellenzik a csatlakozást, valamifajta XIX. századi, de valójában soha nem létezett függetlenségfogalomból és rengeteg tévhitből kiindulva.

Emlékezetes érvük, hogy jaj nekünk, mert Brüsszel betiltja a mákos nudlit. Ők egy történelmi tévedés áldozatai. Nem véletlen, hogy a magyar társadalom, a választópolgárok szemmel láthatóan pontosan tudják, hova helyezzék őket.

Sokkal inkább azokra gondolok, akik, ha egyenesen van feltéve a kérdés, elviekben a csatlakozás mellett foglalnak állást, sőt ne tagadjuk meg tőlük, amíg kormányon voltak, maguk is sokat tettek ennek érdekében. Hiszen a csatlakozás - oly sokszor elhangzott ez is - négy kormány egymást követő kemény munkájának az érdeme, és ezt mi ma is komolyan gondoljuk. Mégis, amint a részletekről esik szó, már elhúzzák a szájukat, és sunyi módon a létező aggodalmakat nagyítják, és igyekeznek minél nagyobb bizonytalanságot, félelmet kelteni. Azokra gondolok, akik egyik szavukkal a csatlakozás mellett vannak, majd rögtön párhuzamot vonnak Brüsszel és Moszkva között. Azokra gondolok, akik óvatosan valamifajta egyenleget igyekeznek készíteni, és majd nagy kegyesen kijelentik, hogy egy kicsit több az előnye a csatlakozásnak, mint a hátránya. Azokra gondolok, akik azt gondolják, az Unió a kisebbik rossz. Talán ők sem szeretik a mákos nudlit.

Nemcsak nagyon ártalmas ez, hanem álságos és furcsa is. Álságos azért, mert a csatlakozásnak gyakran olyan feltételei miatt bírálják a mai kormányt, amiben ők állapodtak meg. Olyan fejezetekben szereplő dolgok miatt kárhoztatnak minket, amelyeket az ő kormányzásuk alatt zártak le. Gondoljunk csak a gyógyszer általános forgalmi adójára, amiről ők mulasztottak el derogációt kérni, de még sorolhatnák több példát is. Álságos azért is, mert olyan felkészülési elmaradások miatt kárhoztatnak minket, aminek előkészítését ők mulasztották el. Gondoljunk csak az agrártámogatások szervezeti és adminisztrációs rendszerének kialakítására, és, tisztelt Szájer képviselő úr, a működtetésére.

Furcsa az is, hogy a kisebbik rossznak tartják az Uniót, miközben arról igyekeznek meggyőzni a magyar társadalmat, hogy ők és csak ők tudják képviselni a nemzeti érdekeket - jobban az Európai Parlamentben mindenki másnál. Miközben tőlük származik a mondás, hogy hinni kell az álmokban, és meg kell valósítani őket, úgy tűnik, hogy már eleve félelmekkel eltelve, valamilyen védekező alapállásból akarnak képviselni minket.

(11.30)

Pedig állítom, hogy most már nem a saját félelmeinkkel kell hadakozni, hanem az előttünk megnyíló új lehetőségeket kell kihasználni országunk, Magyarország javára.

Tisztelt Képviselőtársaim! A választók egy éve döntöttek az Unióba lépésről, s hamarosan a parlament is elfogadja az erről szóló határozatot. Döntöttek erről, mert tudták, hogy az Unió nem a kisebbik rossz, hanem a nagyobbik jó Magyarország számára. Talán soha nem voltak még ennyire aktuálisak Ady Endre verssorai: “Kényes, büszke pávák, Napszédítő-tollak,/ Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap./ Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre,/ Új arcok, új szemek kacagnak az égre./ Új szelek nyögetik az ős magyar fákat,/ Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat./ö

Tisztelt Képviselőtársaim! Talán most és most az egyszer van ideje elmondanunk azt, hogy hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok! Higgyük el, jó lesz nekünk!

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu