GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Urak! Általában szeretem felhasználni ezt az alkalmat, hogy a vitában elhangzottakra észrevételt tegyek, és lehet, hogy csak ez a lendület vitt most is, hogy ezt megtegyem, ugyanis sajnos nem igazán van mire reagálni. Én ugyanis nem tudok mit kezdeni azzal, hogy itt érvek helyett egyesek feltették a szemellenzőt vagy becsukták a szemüket, vagy nem tudom, hogy mi, és mondanak egy előre kitalált, megkomponált propagandaszöveget, amelynek a valósághoz semmi köze nincsen.

Képviselő úr, amikor ön bizottsági előadóként elmondja a pulpitusról, hogy megfojtották a Széchenyi-tervet az új kormány politikája révén, semmibe veszi a tényeket, semmibe veszi azt a tényt, ami a jelentésben benne van, hogy csak a vissza nem térítendő támogatási formában több mint kétszer annyi támogatást kaptak a vállalkozások, mint a megelőző bármelyik évben, amire ön olyan büszke a Széchenyi-tervvel kapcsolatban. Ezen felül sok új alternatív finanszírozási formában a vállalkozások többszöröse jutott valamilyen állami támogatáshoz, sokféle kedvezményben sok típusú lehetőség nyílt ki a számukra.

Ezt lehet nem észrevenni, nem várom öntől, hogy propagálja, én sem ezzel töltöm a napjaimat, hogy óriásplakátokon meg tévéreklámokban hirdessem ezeket a fejleményeket, de ne csináljon úgy, mintha nem lenne. Tehát akkor nincs miről beszélnünk! Ön megint csak mondja az előre kitalált propagandaszöveget, hogy egy nagyon sikeres, eredményes gazdaságpolitikával felfelé ívelő gazdaságot adtak örökül ennek a kormánynak, miközben minden ismert statisztikai adat azt mutatja, hogy ez nem így volt. A GDP évek óta folyamatosan csökkent ebben az országban 2000 óta, a nemzetközi recessziót megelőzve fél-egy évvel, tehát még csak arra sem lehet rákenni a dolgot. Tudjuk, hogy azóta nem kis áldozatok árán, késlekedve, tehát mindenféle erre irányuló kritikát elfogadok a magam részéről, ami a kormány címére adresszálódik, de megtörtént a gazdaságpolitikai változás, és tavaly nyár óta trendváltás van a magyar gazdaságban: a gazdaság negyedévről negyedévre gyorsabb ütemben növekszik; ősztől, most már október hónaptól, sokadik hónapja igaz, hogy az exportdinamika meghaladja az importdinamikát; igaz, hogy a beruházások jelentős mértékben növekedésnek indultak.

Tehát mindazzal, amit ön sugallani próbál, hogy azóta egy merő katasztrófa, és nem tudjuk, hogy hova zökken össze ez a gazdaság, és mindenki világvége hangulatban legyen, egyszerűen nem lehet mit kezdeni. Olyan vitában nem lehet részt venni, ahol valaki előre eldöntötte, hogy ő mit fog mondani, és teljesen mindegy, hogy mi hangzik el itt az Országgyűlésben, teljesen mindegy, hogy a vitapartnerek mit mondanak, teljesen mindegy, hogy mik a tények, ezt mondja, és akkor vitassuk meg. Ez annál is inkább szomorú, mert itt a parlament szószékét egy propagandafórummá silányította le, akkor, amikor tényleg azok a képviselők vannak itt, akik a frakciók által ennek a témának felkent szakértői, kinevezett képviselői, tehát lehetne egy szakmai vitát folytatni, nincs már tévéközvetítés se, nyugodtan lehetne igazat mondani, de mégsem ez történik.

Sümeghy képviselő úrról meg külön tényleg nem érdemes szólni, onnantól kezdve, hogy az első mondatától kezdve olyan dolgokat állít, aminek köze nincs a valósághoz, kezdve onnan, hogy a kormány benyújtotta-e a parlamentnek, nem nyújtotta be, volt-e vita, nem volt vita. Azt nem veszi figyelembe képviselő létére, amit tudnia kell, hogy a kormány nem a bizottságnak nyújtja be vagy nem a plenáris ülésnek nyújtja be, hanem az Országgyűlésnek nyújtja be a javaslatát. Azt önök döntik el, tisztelt képviselő úr, hogy ezt bizottsági szinten kívánják megvitatni, plenáris szinten kívánják megvitatni, a kormány készséggel áll rendelkezésre, bármelyik megoldást választják is. Nem a kormány határozza meg a parlament működési rendjét; legalább azt nem kell a kormányra kenni, amihez tényleg semmi köze nincsen.

Innentől kezdve tényleg úgy érzem, hogy gyakorlatilag értelmetlen volt a vita. Abban bízom, hogy írásos formában megvan a jelentés, ez remélhetőleg az érdeklődők rendelkezésére áll majd, a valóban érdeklődők és akik szeretnének tájékozódni a kis- és középvállalkozások helyzetéről, azok hozzá fognak jutni, biztos, hogy fognak tudni belőle csemegézni, adatokat, információkat meríteni, és talán alaposabb elemzésekre ad lehetőséget mindaz, ami ebben a jelentésben le van írva.

Remélem, hogy maga az országgyűlési határozat nem fog ilyen vitákat kiváltani. Nem tudom, hogy módosító indítványokat kívánnak-e hozzá benyújtani, mert akkor még meg lehet ismételni ezt a vitát egy részletes vita keretében. Én sajnos sokat nem várok tőle.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu