SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Minden hasonló alkalommal elismertem a Széchenyi-tervben rejlő lehetőségeket, azonban azt is elmondtam, hogy ezen egyszerűen azért kellett túllépni, mert a térítésmentes támogatáson kívül jobban, jóval inkább fel kell készíteni a kis- és középvállalkozói szektort ahhoz, hogy majdan az európai uniós pénzek igénybevételére is alkalmas legyen. Ezt a továbblépést tette lehetővé a jóval többsíkú Széchenyi vállalkozásfejlesztési program, amiben egy részként továbbra is benne maradt a térítésmentes pályázatok része. Tehát senki nem vonja kétségbe, hogy a Széchenyi-tervnek megvoltak a maga érdemei, csak ezen egyszerűn túl kellett lépni, pontosan a kis- és középvállalkozók érdekében.
Ehhez még egy dolgot hozzátennék, ami számomra nemigen érthető. Önök miért mindig csak egyedül a Széchenyi-tervre büszkék? Büszkék lehetnének másra is, amivel támogatták a kis- és középvállalkozókat, hiszen volt kamatbonifikáció, volt beruházási adókedvezmény, voltak a közbeszerzési pályázatban sikereket arató kis- és középvállalkozók. Ezek nagyságrenddel többet jelentettek a vállalkozói szektornak, mint a Széchenyi-terv kamatmentes támogatása. Pedig erre tényleg büszkék lehetnének, és büszke a mai kormány is, hogy ezt is továbbfejlesztette. Érdekes módon erről soha nem esik szó, nyilvánvalóan azért, mert úgy gondolják, hogy a Széchenyi-terv sokkal jobban píárolható, egy fogalomkörben jóval több píárüzenetet tud vinni, mintha a többi kkv-támogatási formáról beszélnének.
Az önök büszkesége egyszerűen egysíkú, ezt kell, hogy mondjam. Mi úgy gondoljuk, hogy ennél tovább kellett lépni, és a parlamentben egyéb támogatási lehetőségekről is beszélnünk kell, nem mindig csak a Széchenyi-terv meg a Széchenyi vállalkozásfejlesztési program összevetéséről.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés