DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Pontosan egy évvel ezelőtt nyújtottam be javaslatomat azzal a szándékkal, azzal a céllal, hogy az Országgyűlés az őshonos és régi magyar állatfajtákat nyilvánítsa nemzeti kinccsé. Sajnos tizenháromszor nem sikerült napirendre kerülnie ennek a javaslatnak, azonban most elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, hogy végre a módosító javaslatokról szavazhatunk. Ezért köszönet az Országgyűlés valamennyi tagjának.
Az az igazság, hogy a célja ennek a javaslatnak, amikor arra törekedtem, hogy ezt megfogalmazzam, úgy érzem, mindannyiunk számára világos volt, mégis, engedjék meg, hogy néhány gondolatot a kapcsolódó módosítók és a módosító javaslatok megszavazása előtt elmondjak itt e helyen.
A javaslatommal tehát arra törekedtem, hogy a mai világunkban, amikor talán minden eddigi korszakot felülmúló gyorsasággal változik minden, rámutassak arra, hogy ha a globalizációt nem is tudjuk megállítani, de néphagyományainknak, szokásainknak, kultúránknak évezredes értékeit és benne nemzeti állatainkat meg lehet, meg kell őriznünk gyermekeink és unokáink számára, azaz a jövő generációi számára.
Tisztelt Országgyűlés! Úgy vélem, nagy hibát követnénk el, ha az Európai Unió vagy az amerikai kultúra térhódításának hatására hagynánk eltűnni, elveszni egyedülálló népi értékeinket, engedve azoknak, akik a hagyományőrzést a haladás, a fejlődés, a modernizáció gátjának tekintik. Gróf Széchenyi István szavait tudnám ide idézni, aki azt mondta, hogy csak addig él egy nemzet, amíg van hagyománya. Úgy érzem, hogy a régi magyar állataink igazi hungarikumok, nemzeti kultúránk, nemzeti hagyományaink szerves részét képezik.
Tisztelt Országgyűlés! Szeretném ezúton is megköszönni az Országgyűlés valamennyi tagjának, különösen azoknak, akik sokat tettek a javaslat napirendre kerüléséért, és azoknak, akik módosító javaslataikkal támogatták ezen gondolat megszületését.
A módosító javaslatok két nagy csoportba oszthatók. Egyéni képviselői módosító javaslatok is megfogalmazódtak, ezek jelentős részben elfogadást nyernek, hiszen a támogatott sorban ez feltüntetésre kerül, ugyanakkor pedig két módosító javaslat két bizottságtól, két rangos bizottságtól, a mezőgazdasági bizottságtól és a környezetvédelmi bizottságtól is érkezett a Házba.
A mezőgazdasági bizottság javaslata a határozati szöveget módosítja. Az eredeti szándék szerint azt céloztam meg, hogy az állam támogassa ezen állatok tenyésztőit és tartóit, ez a támogatö szó sajnálatosan átformálódik, de még így is elfogadható, a kifejezés így módosul: az állam elősegíti ezen állatok tartását és tenyésztését.ö Úgy érzem, ez elfogadható és továbbvihető, mindenképpen pozitív irányú elmozdulást jelent a jelenlegi helyzethez képest.
A másik javaslat, amely a környezetvédelmi bizottság ülésén fogalmazódott meg, a fajtalistát tartalmazza, és úgy érzem, sokkal bővebben, részletesebben és pontosabban ajánlja figyelmünkbe, mint a mezőgazdasági bizottság javaslata. Két apró hibát szeretnék itt felidézni. Az egyik az, amelyik a mangalicák esetében zárójelbe helyezi a különböző típusú mangalicákat. Az ügy szépséghibája az, hogy miközben mi itt már egy éve vitatkozunk azon, hogy legyenek-e hungarikumok, legyen-e nemzeti kincs ezen állatfajták köre, aközben már sajnos Ausztria elfogadtatta az Európai Unióban a fecskehasú mangalicát osztrák unikumként. Úgyhogy ez egy érdekes jövőbeli kihívást jelent majd a jövendőbeli európai parlamenti munkánk során és az európai parlamenti képviselőinknek, hogyan lehet majd ismételten magyarrá tenni, hungarikummá tenni a mangalica sertést.
Ugyanakkor ismét egy hibára szeretném felhívni a figyelmet, ami a mezőgazdasági bizottság fajtalistáján szerepel, de a környezetvédelmi bizottság listáján kiválóan szerepel. Többek között kilenc nemzeti kutyafajtánk van. Itt a vizslát egy fajtának tekintette a mezőgazdasági bizottság, és a magyar vizslát rövid szőrű és drótszőrű változatban egy fajtának titulálta. Szeretném, ha nem értékelnénk le a kilenc nemzeti kutyafajtánkat. A Nemzetközi Kinológiai Szövetség által két önálló fajtának elismert kutyáról van szó, tehát a rövid szőrű magyar vizsla és a drótszőrű magyar vizsla is önálló fajtaként szerepel. Úgyhogy én ezt a módosító javaslatot, amit a környezetvédelmi bizottság nyújtott be, ilyen értelemben támogatni tudom.
Tisztelt Országgyűlés! Még egyszer szeretném megköszönni önöknek az eddigi támogatást. Bízom abban, hogy a zárószavazás alkalmával az Országgyűlés valamennyi tagja támogatásáról biztosítja majd és támogatólag vesz részt az értékmegőrző közös munkánkban.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Bravó! - Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés