JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Arra, hogy közeledik a csatlakozás időpontja, sajnos sok módon tekintettel lehetünk. Egyre sűrűbben jönnek a hiányos felkészültségre utaló figyelmeztetések. Eközben a szocialista kormány úgy viselkedik, mint a rossz diák, aki takargatja az elégtelenekkel és intőkkel teli ellenőrzőjét, közben azzal nyugtatja a gazdákat, hogy meg fogják kapni az uniós támogatásokat.

Mindenki emlékszik a legutóbbi országjelentésre, amelyben a magyar mezőgazdaság felkészültségét négy területen is súlyosan elmarasztalták. Ebből most csak a vidékfejlesztés kérdését emelném ki. Az agrártárca ugyanis ezen a területen ígért alternatívát azoknak a termelőknek, akiknek a csatlakozás után az ágazat nehéz helyzete miatt megélhetésük kerülhet veszélybe. Kérdezem én: milyen alternatívákat nyújthat egy olyan agrár- és vidékfejlesztési program, amelyet mind a mai napig nem fogadott el az Unió?

De lapozzunk az ellenőrzőben! A következő bejegyzés csak pár nappal ezelőtti. Az Európai Bizottság 50 százalékosra értékelte az uniós támogatások kifizetését intéző magyar ügynökség felkészültségét. Gondok vannak az akkreditációval, az illetékességi körök meghatározásával, valamint a személyi állomány felkészítésével. Márpedig ez az az intézmény, amelyen keresztül a magyar gazdák hozzájuthatnak a pénzükhöz, hogy vetőmagot tudjanak venni, hogy meg tudják művelni a földjüket, hogy takarmányt tudjanak vásárolni az állataiknak, hogy el tudják tartani családjukat, mert sok gazda számára jelen pillanatban ezek a valós problémák.

Miniszter Úr! Legjobb tudomásom szerint az 50 százalékos felkészültség még az elégséges érdemjegyhez sem elegendő. Franz Fischler mezőgazdasági biztos pedig kijelentette, hogy május 1-jén csak a minden tekintetben felkészült kifizető ügynökségek kezdhetik meg a munkájukat. Az üzenet tehát egyértelmű: ha Magyarország nem teljesíti az előírásokat, meg fog bukni. Ez pedig akár a területalapú támogatások kifizetését vagy az intervenciós felvásárlásokat is veszélyeztetheti. A kérdés így már nem az lesz, hogy mikor kapják meg a termelők a pénzüket, hanem hogy hozzájutnak-e egyáltalán.

Kérdezem tehát a miniszter urat: mit kíván tenni a szaktárca a felkészülés felgyorsítása érdekében, mit tesz ön május 1-je után, ha az Unió mégsem találja kellőképpen felkészültnek Magyarországot? Miből és milyen formában fogják biztosítani a gazdák támogatását az uniós források hiányában.

Miniszter úr, várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu