SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A jelenleg érvényben lévő, 1999-ből származó kkv-törvény arról rendelkezett, hogy a kkv-k tevékenységéért elsősorban felelős miniszter, a gazdasági, most gazdasági és közlekedési miniszter évente terjessze elő jelentését a parlamentnek a kkv-k helyzetéről, a kkv-k gazdálkodásáról és mindazon intézkedésekről, amelyeket a kormány egy év során tett ezen szektor fejlődését elősegítendő.
Tavaly tárgyaltuk meg először az első jelentést, pontosabban az első dupla jelentést, a 2000. és 2001. évről szóló jelentést, és épp egypár órával ezelőtt szavaztunk a múlt héten tárgyalt 2002. évi jelentésről.
Az előttünk lévő törvényjavaslat azt indítványozná, hogy ez a jelentéstételi kötelezettség ne évente érvényesüljön, hanem jóval ritkábban, négyévente. Miközben azzal egyet lehet érteni, hogy talán az éves jelentéskészítési és parlament elé terjesztési kötelezettség sűrűbb annál, mintsem az indokoltnak lenne tekinthető, azért a négy évre történő ritkítás viszont ugyanilyen belátással a szükségesnél ritkábbnak minősíthető. Ezért Gazda képviselőtársammal együtt azt indítványoztuk, hogy a törvény hatálybalépésétől kezdődően vagy a törvény erejénél fogva ezentúl kétévenkénti beszámolási kötelezettsége legyen a felelős miniszternek a parlament felé a kkv-k helyzetéről és feltételrendszeréről; különösen most, ebben az időszakban, amikor egy paradigmaváltás történt a kkv-k támogatásának ügyében, az eddigi, pusztán visszafizetés-mentes Széchenyi-terves pályázatokat felváltotta a sokkal komplexebb Széchenyi vállalkozásfejlesztési program.
(23.40)
Tehát ebben az időszakban nem lenne indokolt, ha mindjárt négy évre tolnánk el a jelentési kötelezettséget, hiszen körülbelül az elkövetkezendő két év során fogjuk egyrészt már kiértékelni tudni a Széchenyi-terves pályázatokat eredményesség, hatékonyság szempontjából, másrészt pedig ez lesz az az idő, amikor már az első tapasztalatokat be tudjuk gyűjteni azt illetően, hogy a sokkal szélesebb spektrumú Széchenyi vállalkozásfejlesztési program miként működött, miként váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ezért azután a módosító indítványunk, ami az ajánlás 4. pontjában található, hogy kétévente történjen meg ez a jelentéstételi kötelezettség, örömmel konstatálhattuk, hogy a kormány akceptálta ezt a módosításunkat. Ezért reményeink szerint a parlament is el fogja fogadni, ehhez kérem az önök támogatását is.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés