DR. GÖNCZ KINGA egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azon gondolkoztam ma délelőtt, hogyan érezném magam akkor, hogyha nyugdíjasként a napi tevékenységeimet végezve otthon, háztartási munkavégzés közben rá-rápillantanék a tévéképernyőre - nincs az olyan nagyon messze, úgyhogy elég könnyen el tudom képzelni. (Derültség az MSZP soraiban.) Először azt gondoltam, hogy milyen jó, hogy a parlament rászánja ezt a napot, ránk, nyugdíjasokra, és valóban ezzel a témával foglalkozik.

Aztán lett volna mindenfajta rossz érzésem, egyrészt amiatt, hogy itt rettentő sok szó esik pénzről - amiről mindannyian tudjuk, hogy nagyon fontos -, mindenfajta számok elhangzanak, és mintha sokáig ebből a vitából kimaradt volna az, ami a legfontosabb, az emberi szó, és az, hogy mi mindenre van még szüksége az embernek, akkor is, ha nyugdíjas, akkor is, ha nem nyugdíjas még.

Aztán az lett volna az érzésem, hogy mintha fontosabb lett volna a vitát kezdeményezők számára az, hogy a kormányt ostorozzák, mint az, hogy valóban a nyugdíjasokról beszéljenek, és arról, amire a nyugdíjasoknak szüksége van.

Aztán egy kicsit csodálkoztam volna, hogy azok, akik ezt a mai vitanapot kezdeményezték, nincsenek jelen ebben a teremben (Derültség az MSZP soraiban. - Lázár Mózes: Itt vagyunk!), elmondták a saját hozzászólásukat, aztán elmentek, igazából alig-alig maradtak; volt olyan időszak, amikor két-három ember volt valóban jelen. Ennyi volt az, amit megpróbáltam végiggondolni közben.

A magam nevében hadd mondjam, hogy köszönöm szépen mindazoknak a hozzászólását, akik konstruktívan javasoltak mindenféle dolgokat. És el szeretném mondani Lázár Mózes képviselő úrnak, aki hiányolta az aktivitásunkat, Veres Jánosét és az enyémet is, hogy a magam részéről - és azt hiszem, hogy mind a kettőnk nevében mondhatom - ez a parlament és a képviselők iránti tiszteletből származott, mert én magam nagyon kíváncsi voltam arra, hogy valóban mik hangoznak ma itt el, valóban jegyzeteltem végig, és szeretnék néhány dologra reagálni is. És azt hiszem, hogy mielőtt itt egypár dologra konkrétan is reagálnék, a nap lezárásaképpen néhány dolgot mindenképpen szóba kell hozni.

Szóba kell hoznunk azt - és itt ma már elhangzott az európai uniós csatlakozás, hogy nagyon közel vagyunk hozzá -, hogy azért a mai nyugdíjasok azok, akik ezt az országot olyan helyzetbe hozták, hogy ma az európai uniós csatlakozás küszöbén állunk, hogy ők termelték meg azokat a javakat, amik most már a gyerekeiknek, unokáiknak, dédunokáiknak lehetőséget biztosítanak, sokkal-sokkal több lehetőséget, mint amennyi lehetőségük nekik volt, ők teremtették meg a gyerekek számára az esélyeket. Azt hiszem, hogy erre méltán lehetnek büszkék, és ezt muszáj elmondanunk ezen a mai parlamenti vitanapon.

Azt hiszem, hogy a nyugdíjasok nemcsak addig, amíg aktívak voltak, nyújtottak nagyon sokat az ország számára, hanem nyugdíjasként is, és nagyon sokszor azt látjuk, hogy sem idejüket, energiájukat nem kímélik, hogyha másoknak kell segíteni. Ez maradhat családban, de nagyon sokszor a családon túl is; nagyon sokszor meg sem jelenik a szociális ellátásban az a nagyon sok segítség, amit a nyugdíjasok nyújtanak egymásnak a szomszédságon belül. És nagyon sokszor, ha nyugdíjakról beszélnek, és arról, hogy nem elég a nyugdíj, az nemcsak arról szól, hogy ki tudják fizetni a gyógyszert, ki tudják fizetni a közüzemi díjakat, hanem arról, hogy az unokáknak tudjanak ajándékot venni, hogy támogatni tudják esetleg azokat a családtagokat, akiknek szintén kevés jövedelme van.

Itt ma sokszor elhangzott, hogy az időskori méltóság és időskori biztonság nagyon fontos. Talán, nem tudom, hogy elégszer elhangzott-e, itt valaki hiányolta azt, hogy mi van az idősügyi törvénnyel, mi van az idősügyi chartával. Szeretném elmondani, hogy elkészült a kormányzati idősügyi cselekvési programnak az alapelvgyűjteménye, amin most mindegyik tárca dolgozik, ami az aktív időskorról szól. Nagyon sok olyan dologról, amiről azt gondoljuk, hogy a nyugdíj mellett nagyon fontos az idős embereknek: az, hogy részt tudjanak venni a társadalomban megfelelő módon, hogy hallgassanak a szavukra, hogy elég kapcsolat legyen a generációk között, mindenféle szinten elég kapcsolat legyen; hogy részt tudjanak venni a kulturális életben, hogy ott tudjanak lenni mindenhol, tehát valóban aktívan lehessen megélni az időskort, egészségben és aktívan lehessen megélni az időskort. És azt szeretnénk, hogy ehhez minden tárca tegye hozzá a saját területéről azokat az intézkedéseket, amelyeket meg tud tenni.

Még néhány dolog... - nézem közben az időt, hogy időben maradjak. Talán megint picit még visszatérve arra, hogy mit is éreznek az idősek: a számok mögött igazából azok a kérdések vannak, hogy valóban mennyi mindent tudnak megvenni, mennyire tudnak maguknak biztonságot teremteni ezekből az összegekből, a nyugdíjból tehát. És itt érdemes megemlíteni, hogy azért az utóbbi években volt egyfajta emelkedése a nyugdíjak reálértékének, ez 2003-ban 8 százalék volt.

A másik ilyen összehasonlítási alap mindig az, hogy másokhoz képest, a társadalomban élő többi emberhez képest milyen az idős emberek helyzete, és itt többször elhangzott ma az, hogy akkor is, ha emelkedett a nyugdíjak reálértéke, relatíve lemaradt a bérek mögött.

(14.20)

Ez lesz az első olyan év, amikor a 13. havi nyugdíjból a kétheti nyugdíjkifizetéssel először megindul egy felzárkózása a nyugdíjaknak a bérekhez, és várhatóan - a további hetek belépésével - a következő két évben folytatódik ez a tendencia. Tehát ha a társadalom többi csoportjához hasonlítják magukat a nyugdíjasok, talán érezni fogják már ebben az évben, hogy a felzárkózás megindul.

Még egyetlen számot, noha azzal kezdtem, hogy itt nagyon sok szám elhangzott, és nem szeretném a számokat folytatni: még ami valamit kifejez, és szintén nem hangzott ma el, az az, hogy a nyugdíjkiadás a GDP-hez, a nemzeti össztermékhez képest mekkora, akkor érdemes megemlítenünk, hogy 2000-2001-ben, tehát a Fidesz-kormány alatt ment lefelé a 9 százalékhoz képest elég nagy mértékben, és 2001-től megint emelkedett. Tehát ha azt nézzük, hogy az ország gazdasági teljesítőképességéhez képest mekkora a nyugdíjakra fordított összeg, akkor ennek az arányai fontosak, és látnunk kell, hogy ebben van javulás, ami talán megint kifejezi a kormány törekvését arra, hogy a nyugdíjasokról gondoskodjon.

Néhány egyéb dolog is felmerült a mai vitában, amihez szintén kapcsolódni szeretnék. Azt hiszem, Babák Mihály úr említette, hogy a jelzőrendszeres házi gondozás elindult. Szeretném mondani, még egyszer hangsúlyozni, hogy ami jó dolog elindult, azt nyomatékosan szeretnénk folytatni. Ilyen például a jelzőrendszeres házi gondozás, ami az idős emberek biztonságához nagyon sokat hozzátesz - ez ma már két megye kivételével mindenhol működik. Valóban így van, hogy ez az előző kormány idején indult el, továbbvittük, támogatjuk változatlanul.

Sokszor felmerült az energiaárak emelkedése, a gázár esetében a kompenzáció, és az is, hogy de az elektromos energiánál mi a helyzet. Szeretném említeni azt, ami szintén nem hangzott ma el, hogy a lakásfenntartási támogatás, annak a normatívvá válása, ami ettől az évtől indul el, kifejezetten azt hordozza, hogy az energiaár-emelkedés kompenzációja valóban azokhoz jusson el, akik a legrosszabb helyzetűek; és ennek a normativitása azt jelenti, hogy a központi költségvetés a 90 százalékot visszatéríti az önkormányzatoknak, és ahol a nyugdíjminimum 150 százalékánál kevesebb az egy főre eső jövedelem a családokban, ott ez normatív alapon kötelezően jár. Ez egy döntés volt, pontosan amiatt, hogy ne egyenlően oszoljon meg ez a kompenzáció a társadalom különböző csoportjai között; hogy ez valóban oda jusson el, ahol a legnagyobb szükség van erre - ezek között nagyon sok nyugdíjas háztartás is van.

Mátrai Márta képviselő asszonynak csak egypár dolgot mondanék. Hiányolta a 13. havi nyugdíj beépítését a nyugdíjalapba, ugyanúgy a 19 ezer forintét. Soha nem volt erről szó, ez teljesen elképzelhetetlen is, hogy a 13. havi nyugdíjat hogy lehetne beépíteni, azt gondolom, ez semmilyen módon nem elképzelhető.

Selmeczi Gabriella képviselő asszonynak nem tudok válaszolni, merthogy ő már nincsen itt, de azért mondanék egypár kiemelt gyógyszerről egypár dolgot. A gyógyszerek egy része szabadáras, a kormány nem tud mindent kontrollálni, sajnos vagy hála istennek. Viszont az, hogy most a gyógyszerárakat befagyasztottuk és csökkentjük, az arról szól, hogy amit kontrollálni tudunk, azt szeretnénk kontrollálni, kifejezetten, nagymértékben a nyugdíjas emberek támogatására.

Egészében - valóban az utolsó másodperceket használva - azt szeretném mondani, a kormány elkötelezett abban, hogy a gazdaság teljesítőképessége adta keretek között mindent megtegyen a nyugdíjas emberek - akik valóban nagyon nagy erőfeszítéseket tettek azért, hogy ma ott tartsunk, ahol tartunk - helyzete biztonságossá tételéért és javításáért, amennyire csak lehet. Kérni szeretném még lezárásképpen, úgyis egy csomó bizonytalanság együtt jár az EU-csatlakozással, azt gondolom, nem kellene ezeket a félelmeket irracionális mértékben növelni, igazából senkinek nem jó ez.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu