DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Török Zsolt képviselő úr azt mondta, tenni akkor kell, amikor kormányon van az ember. Teljesen egyetértek vele, képviselő úr, tenni kell önöknek és nem elvenni az időskorúaktól. Nem elvenni, amit elhallgatnak, 2004-ben 45 ezer forintot; adni és nem elvenni. Nem elvenni a gáz, a villamos energia, az élelmiszer, a gyógyszerek árával, mivelhogy felrúgták azt a megállapodást, amelyet a polgári kormány kötött.

Május 1-jével megpróbálnak önök adni egyheti nyugdíjat a 13. haviból. 15 240 forintot kapnak az öregségi nyugdíjasok, ezzel szemben elvesznek tőlük 18 750 forintot. A rokkantsági nyugdíjasok kapnak 14 161 forintot, ezzel szemben elvesznek tőlük 18 750 forintot. Rendkívül szánalmas, képviselő úr, amit elmondott. A két év legnagyobb vesztesei a nyugdíjasok, hölgyeim és uraim, ugyanis az önök számai helyett nekik számláik vannak, amelyeket ki kell egyenlíteni, és ezek a számlák olyan súlyosak, ami rendkívül hátrányos helyzetbe sodorja őket.

Az idős emberek nagy része - szóba került az özvegyi nyugdíj - sajnos a nők köréből kerül ki, akik hosszú évtizeden keresztül szövetkezeteknél dolgoztak, és elfelejtették őket bejelenteni. A mi javaslatunk arra vonatkozott, hogy a munkaviszonyban lévő gyermek a személyi jövedelemadójának 5 százalékát felajánlhassa, és pontosan ezek az idős emberek jártak volna jobban, talán kicsit könnyebben élhettek volna, ha megkapják ezt a lehetőséget. Önök azonban nem támogatták.

Nem támogatták a nyugdíjaknak az Európai Unió átlagához való felzárkóztatását sem, ami egyszeri nyugdíjemelést jelentett volna, és beépül a nyugdíjalapba. Sajnálatosnak tartom, mert ez nagyon igazságos lett volna, hiszen a szolgálati időhöz, a munkaviszonyban töltött időhöz alkalmazkodik, amely 10-25 százalék közötti egyszeri emeléssel lehetőséget teremtett volna, hogy méltóképpen és ne lehajtott fejjel lépjenek be Európába.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu