DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Megismétlem, képviselő úr, hogy téves az az állítása, hogy a feladatot daraboltuk szét, hiszen a program nem egy informatikai feladat, hanem egy, a teljes egészségügyi ellátórendszerre kiterjedő fejlesztési stratégiát jelöl.
A programra egyébként a 117 jelentkező közül választottuk ki a megfelelőket, 37 szakmai szerződés esetében a 117 jelentkezőből a négy legalkalmasabb pályázótól kértek be árajánlatot, és ebből a négyből választották ki a szakmai hozzáértés és ajánlati ár alapján a legelőnyösebb ajánlatot.
Azonban azt szeretném mondani, képviselő úr, végtelenül sajnálom, hogy ez a félrecsúszott vita hajlamos elterelni a figyelmet arról, hogy a '90-es évek látványos fejlesztései után nőtt a lemaradásunk egyébként a világ általános trendjéhez képest, és éppen ezért ez a program nagyon sok munkával, megfeszített tempóban szerencsére eredményesen folyik, azoknak a szakértőknek a bevonásával (Az elnök jelzi az idő leteltét.), akiknek, remélem, most már a képviselő úr se kifogásolja a tevékenységét.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés