GÚR NÁNDOR (MSZP): Elnök Asszony! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, az 1992-es esztendő egy mélypont volt, egy sötét esztendő volt, akár a foglalkoztatás vonatkozásában, akár a tekintetben, hogy a regisztrált munkanélküliek száma igen magas volt, de a vonatkozásban is, hogy a munkakönyv ekkor szűnt meg. Magyarul, ez azt jelentette, hogy a foglalkoztatási nyilvántartás tekintetében óriási zavarok következtek be az elmúlt években, évtizedben, ami nehezítette a munkaadók és a munkavállalók helyzetét is.

Annak az egységes munkaügyi adatbázisnak a bevezetése, amire most sor kerül, azt hordozza magában, hogy nagyobb jogbiztonságot takar a munkavállalók számára, olyan feltételeket biztosít, hogy saját PIN-kódjukon keresztül hozzáférhetnek az őket érintő adatokhoz, másrészt az ellenőrző hatóságok számára is egy egzakt, egyértelmű háttérrel megáldott adatbázist nyújt szolgáltatási háttérként. Közben hozzá kell tenni azt is, hogy a munkaadók számára is hozammal és haszonnal bír ez a történet, hiszen azok a munkaadók, akik tisztességes keretek között foglalkoztatnak, magyarul: fizetik a járulékokat, bejelentik a foglalkoztatottjaikat, azok versenyhátrányban vannak azokkal szemben, akik feketén vagy szürkén foglalkoztatnak.

Ez az adatbázis bizonyos értelmű kényszert jelent a tekintetben, hogy a legális foglalkoztatás irányába haladjunk, ami pedig összességében azt is magában hordozza, hogy a későbbiekben, ha többen fizetnek járulékot, akkor akár a járulékok mértékének a csökkentéséről is lehet beszélni, de a gazdaság erősödéséről mindenképpen.

És hogy a számokról szóljak néhány gondolatot. Fónagy úr, csak jelzem, hogy 1,3 milliárd forint a beszerzési költség, a 600 millió forint, amiről beszél, az egészen más. Durván 60 millió forint az a pénz, ami a propagandára fordítódik. Font úr számaival pedig azért nem is foglalkozom, mert oly messze vannak a valóságtól, hogy arról nincs értelme beszélni.

Összességében azt szeretném tehát mondani, hogy ennek a rendszernek a bevezetése nagymértékben segíti a legális foglalkoztatás kialakulását. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu