SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Demokrata Fórum úgy ítéli meg, hogy egy rendkívül fontos és valóban régóta rendezésre váró, súlyos társadalmi problémát állít középpontba ez az előterjesztett törvényjavaslat, és ezt természetesen a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőcsoportja részéről értékeljük, pozitívan vesszük, és talán ez az első és legfontosabb pozitív gondolat, amit szeretnék elmondani. De nyilvánvalóan ellenzéki képviselőként nem az a dolgom, hogy a pozitív oldalakat hangsúlyozzam, hanem a kritikáinkat mondjam el, és talán így a két oldal véleményei kapcsán valóban hasznosulhat a kormányzati tevékenység.

Szeretném leszögezni vagy újra elmondani, megerősíteni, hogy a Magyar Demokrata Fórum is, mint ahogyan a többi, már előttem megszólalt képviselőtársam, illetve frakció, elítél mindenféle testi és lelki erőszakot, és azt gondolom, hogy ebben teljes mértékben egyetértünk, egyek vagyunk. Bizonyára nagyon sokan a civil szervezetek, egyházak tagjai, illetve szakemberek is ebben egyetértenek.

Meg vagyok győződve tehát arról, hogy ez az egyetértés létezik, ugyanakkor az erőszak megszüntetéséhez vezető út tekintetében, az eszközök tekintetében már azt gondolom, hogy sokkal árnyaltabb a kép. Ennek illusztrálására engedjék meg, képviselőtársaim, hogy néhány szakember véleményét, illetve a társadalomban megjelenő véleményt nagyon röviden próbáljam itt megjeleníteni. Hadd idézzem például Ranschburg Jenő, talán mindannyiunk előtt köztiszteletben álló szakember gondolatát, aki valahogyan így fogalmaz: szerinte egy fejlett demokratikus országban szükség van a távoltartás intézményére, azonban senki ne ringassa magát illúziókba, hogy ez hatékonyan fog működni. A családon belüli erőszak mindig akkor nő, ha a külső agresszivitás is nő, és csak olyan közösségek tudják ezt hatékonyan befolyásolni, amelyek belső értékrendje szerint a verés sem gyerekkel, sem felnőttel szemben nem megengedhető. Ebben a kérdésben inkább a társadalomnak, és nem az államnak van feladata - véli Ranschburg Jenő, aki szerint a probléma számos esetben sokkal bonyolultabb annál, mint hogy az agresszív felet el kell távolítani. Tapasztalata szerint a bántalmazási esetek 99 százalékában az alkohol miatt válik agresszívvá valaki.

(11.40)

Idézhetnék egy liberális megközelítést, Hernádi Miklós szociológus megközelítését, aki szerint a család információs és cselekvési szabadságtöbblettel rendelkezik a nyilvánossághoz képest, és a családtagok nagyobb toleranciát is élvezhetnek. Családon belül működnek továbbá bizonyos öngyógyító folyamatok; ha beavatkozik az állam, akkor pont az öngyógyító folyamatot gátolhatja. Szerinte a távoltartás intézményével kevesebb lesz a családon belüli erőszak, de ennek az lesz az ára, hogy kevesebb lesz a család is.

Más szakértők szerint a távoltartás intézménye számos egyéb problémát vet föl. A törvényjavaslat például előírja, hogy az eltávolítottnak a családeltartási kötelezettségét továbbra is el kell látnia, bár még az is elképzelhető, hogy a munkavégzés is veszélybe kerül az ideiglenes kilakoltatás miatt. Mások attól tartanak, hogy az új lehetőséggel a nemkívánatos családtag eltávolítása érdekében vissza lehet élni.

Idézhetném még több civil szervezetnek is a véleményét a már benyújtott törvényjavaslattal kapcsolatban, akik azt fogalmazzák meg, hogy gyenge a törvényjavaslat, és sokkal erősebbnek, sokkal keményebbnek, sokkal több szankcióval ellátottnak kellene lennie ennek a törvényjavaslatnak.

Ezeket azért szerettem volna elmondani, mert valóban nem arról van szó, hogy a parlamenten belül két oldal vitatkozik, hanem, azt gondolom, a társadalomban és a szakemberek körében is, a civil szervezetek körében is sokféle modellt látunk magunk előtt, és magát a konkrét törvényjavaslatot is sokféleképpen látják és láttatják.

A két országgyűlési határozati javaslatról nagyon röviden szeretnék említést tenni, hiszen mások is hivatkoztak rá. Egyrészt, szeretném megjegyezni, hogy a 45/2003. számú országgyűlési határozat, amely alapján ez a törvényjavaslat beterjesztésre került... - és jó lenne, ha elmondanánk minél többször, hogy nemcsak erről a törvényről, erről az előkészítendő törvényjavaslatról van szó, hanem, bár mi tartózkodtunk annak idején, pontosan a terminológia miatt, de a megítélésünk szerint is számos nagyon fontos intézkedés kötelezettségét rótta a kormány nyakába, ha lehet így fogalmazni, és az az érzésünk, az a tapasztalatunk, hogy bár történtek bizonyos pozitív lépések, kétségtelen, de azt gondolom, hogy az országgyűlési határozatban szereplő, nagyon fontos és nagyon súlyos intézkedési feladatok, kormányzati intézkedések határidővel - március 31-én lejárt ez a határidő - a megítélésünk szerint nem történtek meg, és nincs mellette költségvetési támogatás.

A másik országgyűlési határozat, a 115/2003. számú országgyűlési határozat, amely a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról szól, valóban az egyik legfontosabb intézkedési irány a családon belüli erőszak megelőzésére; amire viszont szeretném emlékeztetni a képviselőtársaimat, hogy ennek a fejezetnek, tehát a 7. fejezetnek a legelső mondata így hangzik ebben az országgyűlési határozatban: “A családon belüli erőszakról nem rendelkezünk reális ismeretekkel.ö Ezt egy nagyon fontos mondatnak tartom ebben az országgyűlési határozatban, tekintettel arra, hogy ez egy új feladatot is ad mindannyiunknak, és természetesen elsősorban a kormányzatnak. Ebből az következik számomra és számunkra, és ez a legelső kifogásunk és fenntartásunk a törvényjavaslattal kapcsolatban is, hogy egy ilyen fajsúlyú, egy ilyen nagyságrendű, egy ilyen komoly ügyet rendezni kívánó törvényjavaslat előtt vagy mellett, vagy ezzel párhuzamosan egy részletes kormányzati, társadalmi hatásvizsgálat kell hogy készüljön, egy társadalmi rétegvizsgálat, amely azt a célt szolgálná, hogy fény derüljön arra, hogy milyen társadalmi rétegekben, milyen korosztályokban, milyen életfeltételek mellett sűrűsödik a családon belüli vagy az otthonon belüli erőszak, és milyen lehetőségei vannak a társadalomnak, az államnak, a kormányzatnak ezek enyhítésére.

Ez a hatásvizsgálat fájdalmas módon hiányzik, ez a hatásvizsgálat elmaradt, és önmagában ezt a tényt már egy nagyon rossz üzenetnek tartjuk, hiszen azt üzeni, hogy a kormány, ha jóindulattal is, de a tűzoltással foglalkozik, vagy valamilyen felületes elvárásnak vagy kampányoknak akar pusztán megfelelni, de a problémát mélységéig nem akarja vagy nem tudja, vagy most éppen nem tudja feltárni és gyógyítani.

Tehát valóban súlyos és nagyon fontos problémát kíván megoldani a törvényjavaslat, támogatandó törekvés, de úgy érezzük, hogy ez a megoldási javaslat, amely előttünk fekszik, súlyos alkotmányossági problémákat vet fel, és félő, hogy ha a kormánypártok ezt erőszakkal áterőltetik a tisztelt Házon, a családon belüli erőszak vagy az otthonon belüli erőszak érdemben nem fog csökkenni, míg a családokon belüli feszültségek, az ezzel való visszaélések növekedni fognak. Nincs megfelelő bizonyítási kényszer, szerepe lesz a válások feltételeinek megalapozásában, és rendkívül súlyos elhelyezési problémákat vet fel. A probléma megoldására tehát egy lényegesen megalapozottabb törvény kidolgozására lenne szükség.

Ez a törvényjavaslat a megoldandó problémát adminisztratív eszközökkel kívánja megszüntetni, holott családon belüli jellegéből következően igen összetett, bonyolult és árnyalt kérdésről van szó, ami a társadalmi tudat átformálása nélkül alapvetően nem oldható meg. A család a társadalom alapköve, nem kényszer alapján létrejött és fenntartott érzelmi, gazdasági közösség. Ha ezzel a kérdéssel érdemben foglalkozni akarunk, a súlypontot a tudatformálás igen összetett feladatára és a családon, az otthonon belüli erőszakot kiváltó okok megszüntetésére kell helyezni. Itt nem szeretnék a terminológiával külön részletekbe menően foglalkozni, e tekintetben teljesen egyetértek Harrach Péter képviselőtársammal, úgyhogy ezt már nem szeretném megismételni.

A tudatformálásban, úgy érezzük, a jelenlegi kormány, a hazai és nemzetközi média kultúratermékei ma jobbára negatív szerepet játszanak. A súlypontot nem a normális család bemutatására, erősítésére helyezi, holott a házasság, a család az esetek túlnyomó többségében még ma is a legjobban működő intézmény, és a magyar társadalomban még mindig erős gyökerekkel, a nemzetközi gyakorlatnál jóval nagyobb elfogadottsággal rendelkezik, tehát nem ennek a normális családnak a bemutatására és erősítésére helyezi a súlypontot, hanem a devianciák, a szabadosság támogatását, elfogadottságának erősítését tekinti alapfeladatának. Ez a szemlélet hatotta át egyébként a gyermeknevelésre, a család és az iskola együttműködésére hozott botrányos törvény filozófiai hátterét is.

Úgy tűnik, liberális szemlélet mellett a normálisan, szeretetben élő, keresztyén gondolkodásra épülő család - és itt nemcsak vallásról, hanem európai szellemiségről is beszélek, tehát az ilyen szellemiségű család - felfoghatatlan, nem támogatandó vagy nem támogatható, a kiindulás alapja az önző érdekeken alapuló családi romhalmaz, ahol lassan senki sem tudja, hogy ki kihez tartozik, és mi a legfőbb kötelessége gyermekeivel, házastársával szemben. A tudatformálásban tehát rossz úton járunk, ezen változtatni kell, ha a családon, az otthonon belüli erőszakban jelentős, mély és komoly változást kívánunk elérni.

Ma a család intézményét nagyon sok súlyos támadás éri. A családpolitikát, a nyugodt családi élet feltételeit biztosító intézkedéseket meg kellene erősíteni a kormányzatnak, nem pedig elfelejtkeznie róla, elhanyagolnia, vagy esetenként visszafejlesztenie azt. A házasságkötések száma drámai mélypontot ért el, és ugyanez mondható el a születésszám alakulásáról.

(11.50)

Nemrég, amikor az MDF ezt a kérdést felvetette, a népesedéspolitikával megbízott politikai államtitkár, Szekeres Imre azt válaszolta, hogy a kormány nem kíván foglalkozni a hálószobákkal. Azt gondolom, hogy ilyen szlogenekkel és ilyen slágvortokkal a népesedéspolitikát, a családpolitikát kormányzati szinten nem lehet elintézni.

Megítélésünk szerint, ha a család intézménye szilárd, akkor nem kell az apának vagy bármelyik félnek hajléktalanszállóra költöznie, ezek után esetleg a munkáját is elveszítenie, majd végleg az utcára kerülnie, emberi méltóságát, emberi szabadságát, illetve a kapcsolatrendszereit elveszítenie. Nem kell, mert létezik a nő és a férfi együttélésének, a család együttélésének olyan minősége, amelyben nem az erőszakszervezeteknek kell rendet teremteniük, mert a létező család, a valódi család maga a rend. S e rendben élő család olyan gyermeket nevel, aki felnövekedvén megbecsüli párját, társát, megbecsüli feleségét, férjét, gyermekeit. Az erőszak ellen tehát nem erőszakkal és szigorral, különösen nem rendőrállami intézkedéssel kell és lehet fellépni, hanem neveléssel, példaadással és bölcs támogatási rendszerrel.

(Az elnöki széket dr. Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

A törvényjavaslat megalapozottságának másik és talán legnagyobb hiányossága, hogy csak a jelenséggel, a családon belüli vagy az otthonon belüli erőszakkal foglalkozik, az erőszakot kiváltó okokkal azonban nem. Az okok feltárása és azok megszüntetésére tett intézkedések nélkül pedig a jelenség csökkenése érdemben nem várható. A szakirodalom szerint a családon belüli erőszakos cselekmények 80 százalékában közrejátszik az alkoholfogyasztás, vagyis ezek többnyire egyik vagy másik, esetleg mindkét fél alkoholos befolyásoltsága alatt történnek. A probléma egyik fontos és súlyos oka, gyökere tehát itt keresendő, ezt a kérdést kellene kezelni és enyhíteni. Ugyanakkor pedig azt tapasztaljuk, hogy ezzel éppen ellentétes intézkedések történnek, hiszen az elmúlt időszakban eltörölték például a kényszerelvonás intézményét. Azt gondolom, hogy ezzel a konkrét példával harmonizál az általam imént idézett Ranschburg Jenő pszichológus véleménye.

Mindezek után, tisztelt képviselőtársaim, hadd mondjam el a Magyar Demokrata Fórumnak a törvényjavaslattal kapcsolatos rövid összegzését. Még egyszer szeretném leszögezni, hogy a céllal egyetértünk, és természetesen elítélünk mindenfajta testi vagy lelki agresszivitást és erőszakot. Azt hiszem, e tekintetben abszolút mértékben mindannyian egyetértünk, ugyanakkor azt látjuk, hogy ez a törvényjavaslat nem képes megoldani a kitűzött célt. Alkotmányossági aggályokat is hordoz, amelyre vonatkozóan még mindig nem kaptunk megfelelő választ. Szeretném ideidézni például, hogy a javaslat kikerüli azt, ami nélkül nem lehetne állást foglalnunk ebben a kérdésben, a végrehajtás és a bizonyítás zárt szabályait, amit a javaslat elegánsan egy későbbi rendelet hatáskörébe utal, az Igazságügyi Minisztérium és a Belügyminisztérium hatáskörébe. Azt gondolom, az itt hozandó szabályok irányt mutathatnának a későbbiek során az alkotmányosság kérdésében. Például nem tartjuk helyesnek azt, hogy - ha jól emlékszem - a 20. §-ban ilyen felhatalmazást ad ebben a törvényben az Országgyűlés a két minisztériumnak. Ezek alkotmányossági kérdések, amiket megítélésünk szerint mindenképpen ebben a törvényben kellene rendezni.

Hiányzik a törvényjavaslatból a már idézett civil szervezetek véleménye alapján egy konzekvens szankciórendszer, nincs mögötte egy működőképes intézményrendszer és kiszámítható költségvetési háttér, amit rendkívül súlyosnak tartunk. Bizonyára mindannyian tájékozódtunk nemzetközi példákból arról, hogy rendkívül súlyos költségvetési háttérrel dolgozik például az az amerikai modell, amelyet szeretnénk átültetni a magyar jogrendszerbe. Nagyon komoly költségvetési háttérrel dolgozik, nem is szeretném kimondani a számot, mert ez a magyar költségvetés összefüggésében nyilván nem reális, de több tíz milliárdos költségvetési háttér feltételeit kellene megteremteni, amire jelen pillanatban nem látunk realitást.

Megítélésünk szerint hiányzik egy egységes és koncepciózus kormányzati politika, ezen belül egy egységes és integrált családpolitika; egy olyan politika, amely a családot mint intézményt védené és erősítené, és amely - újból szeretném aláhúzni - pozitív családképet akarna üzenni a társadalom felé. Rendkívül fontos, hogy ne csak az Országgyűlés, hanem a kormányzat is minden tettével, minden cselekedetével, minden megnyilatkozásával, költségvetési politikájával valóban pozitív családképet erősítsen a magyar társadalmon belül.

Mindezek alapján, tisztelt képviselőtársaim, a Magyar Demokrata Fórum kiérleletlennek tartja az előttünk fekvő törvényjavaslatot, jelen formájában nem tudja támogatni. Azonban bízunk benne, hogy a vita végéig talán eljutunk egy olyan állapotba, hogy ezt támogatni lehessen, de így előkészítetlennek és kiérleletlennek tartjuk, ezért nem támogatjuk. Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu