BALOGH LÁSZLÓ, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Országos Rádió és Televízió Testület függetlenségét és működőképességét szinte ellehetetlenítő forrásbiztosítást fogadott el az Országgyűlés 2002 decemberében. Az ORTT 2003. évi működésének csupán alacsony szintű biztosítására elegendő kerettel gazdálkodhatott. 2002 végén nyilvánvaló volt, hogy a 2003-ra elfogadott kiadási előirányzat nem lesz elegendő arra, hogy az ORTT törvényben meghatározott feladatait magas szakmai szinten végezhesse el.
Önök előtt is ismert, hogy ennek mi volt az előzménye. Az előzménye az volt, hogy Medgyessy Péter a választási kampányban azt mondta, hogy az üzemben tartási díjat, ha kormányra kerülnek, a kormány el fogja engedni, átvállalja. Ezzel még egyet is tudtunk volna érteni, hisz minden olyan adó jellegű befizetés, amely a polgárokat sújtja, ha azt eltörlik, azt tudjuk támogatni. Viszont nem gondoltunk volna arra, hogy Medgyessy Péter ezt az ígéretét úgy teljesíti, hogy csak azoknak az adóját vállalják át, vállalták át, akik korábban befizették az üzemben tartási díjat. Meggyőződésünk, hogy a jelenlegi állapot törvénytelen, hisz nem a mindenkori előfizetési díjat vállalta át a kormány, csak azt a részét, amelyet annak idején be tudtak szedni.
Miután ez így alakult, ez ellehetetlenítette az ORTT-t, hisz a tervezés során, a bevételi tervezések során ezt kellett már figyelembe venniük. Mi akkor erre fölhívtuk a figyelmet. Fölhívtuk a figyelmet a kulturális bizottságban, itt a Házban is, és ma is elmondjuk, mert el kell mondani, hogy ezt az állapotot nem lehet fönntartani, ez az állapot a magyar médiatörvénnyel is ellentétes. Bár 2002-ben az elfogadott ORTT-költségvetés kapcsán az Országgyűlés törvényben rögzítette, hogy az ORTT jogosult a jóváhagyott költségvetési kiadási előirányzatai közötti átcsoportosításra, a testület hosszú távú működésének biztosítását ez a lehetőség nem finanszírozhatja. A törvény adta lehetőség ugyanis csak arra biztathatja az Országos Rádió és Televízió Testület döntéshozóit, hogy likviditási gondok elkerülésére átcsoportosítva, a Műsorszolgáltatási Alap költségvetéséből finanszírozzák a testületi működést, természetesen elvonva az alap más feladataitól a forrásokat.
Tisztelt Ház! Bizonyára az érdeklődők tudják, hogy a Műsorszolgáltatási Alap milyen fontos tevékenységeket finanszíroz. Ma, amikor itt az előző napirendnél is beszéltünk az informatika fontosságáról, akkor az önök számára nyilván nem mondok újat, ha azt mondom, hogy a Műsorszolgáltatási Alap különböző pályázatai tették lehetővé, hogy a kistelepüléseken kábeltelevíziós hálózatok épüljenek. Miután ezeken a településeken piaci alapon soha nem lehetett volna ilyen rendszereket fölépíteni, bizony a Műsorszolgáltatási Alap pályázatai tették ezt lehetővé.
A Műsorszolgáltatási Alap filmpályázatai tették lehetővé, hogy az a nagyon kevés dokumentumfilm elkészüljön ebben az országban, amiről előttem Pető Iván beszélt, hogy szinte eltűnik a magyar médiából. Ez a Műsorszolgáltatási Alap finanszírozza pályázatok útján a különböző civil televíziók és rádiók műsorait. A nagyon fontos, mindannyiunk által nagyon fontosnak tartott helyi műsorszolgáltatásokat, azt, hogy egy kistelepülésen, egy faluban megszólaljon hetente egy hírösszefoglaló, egy rádió vagy akár naponta, ez mind a Műsorszolgáltatási Alapból van finanszírozva, és bizony most az ORTT már 2003-ban is csak úgy tudta fönntartani a rendszerét, hogy ezekből vont el pénzt.
Az ORTT finanszírozásának megoldására tehát továbbra is égetően szükség lenne egy jól körülhatárolt, magasabb kiadási előirányzatot tartalmazó költségvetés meghatározására. Kíváncsian várjuk a kormányoldal költségvetési előterjesztését majd év végén, hogy hogyan óhajtja ezt az anomáliát föloldani.
Az 1996. évi I. törvény az ORTT működési költségeinek finanszírozásáról a következők szerint intézkedik: a beszedési költségek levonása után valamennyi jogcímen az alapba befolyt üzemben tartási díj 1 százaléka a testület működési költségeinek fedezetére szolgál. A továbbiakban pedig arról határoz a törvény, hogy az alapba valamennyi jogcímen befolyt üzemben tartási díj 4 százalékáig terjedően a testület költségvetését az Országgyűlés az alap terhére kiegészíti.
Tisztelt Képviselőtársaim! Én arra kérem önöket most, amikor erről itt van mód beszélni, hogy év végén jól gondolják át ezt, akarják-e, hogy az előbb említett célokból vonjunk el a testület működéséhez adandó pénzeket.
Jól látható azonban, hogy a fent említett 4 százalék olyan megkötése a testület gazdálkodásának, amelyet csak az alaptól elvont többletforrásokkal korrigálhat. A testület hosszú távú működésének biztosítása és a szakmai munka elégséges szinten tartása az alaptól évente közel 200 millió forintos elvonást igényel.
Képviselőtársaim! Ez tarthatatlan! Az én meglátásom szerint az alap rendelkezésére álló pénzeszközt még növelni kellene. Például növelni lehetne úgy is, ha a kormány az ígéreteinek megfelelően az üzemben tartási díjat átvállalná. Mindenkiét, azét is, aki annak idején nem fizetett.
2003-ban az alaptól elvont összegek révén az ORTT a műsorfigyelés, műsorellenőrzés területén a fizetések és a megbízási díjak kifizetésére, a panaszbizottsági munka növekvő költségeinek korrigálására fordíthatott összegeket. Elmaradt azonban 2003-ban az ORTT számítógépparkjának lényeges fejlesztése, az irodák technikai, működési feltételeinek javítása, a hivatali apparátus szűkös elhelyezési körülményeinek javítása, további raktárterületek kialakítása, holott a testület és a hozzá tartozó apparátus tevékenysége folyamatosan bővül, s így a hatáskörbe vont kérdések nyomán felmerült feladatok növekednek.
(12.10)
Az ORTT hagyományosan szűkre szabott működési költségeit tovább terhelik a bérleti költségek, amelyek nemcsak évi 15 millió forinttal apasztják a költségvetést, de az ORTT bérleményeiben elhelyezett munkatársak napi operatív munkakapcsolatait nehezítő körülmények közt végzik munkájukat.
Nyilvánvaló, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület működését biztosító, szűkre szabott finanszírozási keret a továbbiakban sem lesz elegendő a hazai rádiózásban és televíziózásban fellelhető jelenségek hatékony kezelésére. Egy szorosan megszabott ORTT-költségvetés ellehetetleníti ugyanis azt a szükségszerű kívánalmat, hogy a testület erőteljesen és gyorsan léphessen fel az erőszakot és durvaságot öncélúan bemutató műsorszámok, a trágár kifejezések használata vagy közfelháborodást kiváltó durva megnyilvánulások ellen. Nehezen teljesíthetővé teszi továbbá azt, hogy az ORTT biztosítsa a kiskorúak védelmében tett erőfeszítések sikerességét, és hogy lehetővé tegye a magyar és az európai kultúrát képviselő műsorszámok kínálatának erősítését a médiapiacon. Bár köztudottan a társadalom elvárásai ezzel gyökeresen ellentétesek lehetnének. Tehát az elvonások veszélyeztetik a média feletti kontrollt, és ez nem lehet érdekünk.
Számunkra elfogadhatatlan az a kormányzati szándék, amely, mint tudjuk, megnyilvánult abban is, hogy a Miniszterelnöki Hivatalban készült egy előterjesztés, hogyan kellene módosítani az ORTT-t egy médiatörvény elfogadásakor. Számunkra elfogadhatatlan az, hogy a kormány szűkíteni akarja a médiahatóság mozgásterét. Felvetődik a kérdés: nem egy ilyen kormányzati szándék okozza-e a pénzelvonást? Reméljük, nem, de a szándék, a lehetőség itt maradt, és ezt majd meglátjuk a költségvetés beterjesztésénél.
Mindenesetre a mi véleményünk, hogy nem szabad szűkíteni a médiahatóság kontrollját, sőt növelni kell. Pozitív - és ez kiderül a beszámolóból is -, hogy nemcsak statisztikai mérések születnek ma már egy-egy műsorszámot illetően, hanem tartalmi elemzések is. Ezekből a tartalmi elemzésekből hallottunk példákat az előző felszólalásban.
Van, amivel mi sem értünk egyet. Nem értünk egyet azzal, hogy a panaszbizottsági döntések nem visszatartó erejűek. Valamilyen formában ezt szigorítani kell, és el kellene érni egyfajta szemléletváltást itt is.
Nem értünk egyet mi sem a civilek kiválasztási lehetőségével. Meg kell teremteni, de ez nyilván nem az ORTT hatásköre - és itt visszautalnék arra, amit Pető Iván is mondott, hogy külön kell választani a mi politikai felelősségünket -, meg kellene teremteni a civilek gyors jogorvoslati lehetőségét bírósági szinten. Erre időt kellene hagyni. Reményeink szerint a médiatörvény-tervezet, amely mindannyiunk előtt tudott, hogy el kell hogy készüljön, ezekre is ki tud térni.
Ugyanez a helyzet az ORTT más döntéseit illetően is, elsősorban a kereskedelmi televíziók és rádiók húzzák az időt egy-egy komolyabb döntés után, bírósághoz fordulnak, és egy-egy bírósági ügy két-két és fél évig is elhúzódhat. Ez is tarthatatlan, valamilyen formában, akár törvényhozási formában, ezen is korrekciót tudunk elképzelni.
Ez a beszámoló, amelyet mi jónak, alaposnak tartunk, pontos lenyomata a mai magyar média világának. Ezzel a mai magyar médiavilággal viszont mi nem értünk egyet, és azt mondjuk, hogy köszönjük, hogy az ORTT egyre alaposabban és egyre komolyabb elemzéseket készítve hívja fel a politikai döntéshozók figyelmét, hogy milyen negatív az a médiavilág, amelyben élnünk kell. Reményeink szerint ezen a negatív médiavilágon változtatni tudunk azzal a médiatörvény-módosítással, amely reményeink szerint egy négypárti konszenzussal elfogadásra kerülhet.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés