DR. LÉVAI KATALIN tárca nélküli miniszter: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Sokat beszélünk arról, hogy az esélyegyenlőség milyen fontos érték, milyen fontos filozófia, és engedjék meg, hogy ezzel természetesen egyetértve most néhány olyan gyakorlati programot mondjak el, ami azt igazolja, hogy az esélyegyenlőséget a kormány a politikája középpontjába állítja. Valóban, ahogyan a képviselő úr is befejezte, és ahogyan kezdte is mondandóját, az esélyegyenlőség mindannyiunk ügye. Mindig is ezt képviseltem, és a jövőben is ezt szeretném képviselni, és a kormány politikája is ezt támasztja alá.

Melyek azok a fontos, konkrét és gyakorlati lépések, amelyeket ennek érdekében az elmúlt időszakban megtettünk? Az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal az egész országban egy esélyegyenlőségi hálózatot épít ki. Eddig öt városban nyitottunk meg esélyegyenlőségi koordinációs irodát, Debrecenben, Budapesten, Miskolcon, Esztergomban és legutóbb Komáromban. Folytatjuk, hiszen minden megyében szükség van egy olyan irodára, amely hiánypótló a szociális ellátás területén. Egyrészt koordinálja a már meglévő intézményrendszerben folyó szolgáltatásokat, másrészt módszertani központként működik, harmadrészt pedig képzéseket folytat a szociális szakmában dolgozók számára az esélyegyenlőség szempontjainak érvényesítésével és hangsúlyozásával.

Külön szeretném felhívni a figyelmet azokra a lépésekre, amelyeket a nők érdekében tettünk, egyrészt azáltal, hogy a nehezen foglalkoztatható női munkaerőt segítjük a munkaerőpiacon elhelyezni, elhelyezkedni, hiszen tudjuk, hogy vannak olyan korcsoportok, és vannak olyan helyzetben lévő nők, anyák, akiknek ez komoly probléma. Egy másik fontos társadalmi problémára is felhívtuk a figyelmet. A kettőnek mindig egyszerre, együtt kell érvényesülnie, a munkaerőpiacon való stabilitás, az egzisztencia megteremtése és a családon belüli helyzet stabilitása együtt fontos. Vagyis a munkaerő-piaci helyzet és a nők családon belüli helyzete egyaránt fontos. Ezért azokon a lépéseken túlmenően, amelyek a női foglalkoztatás növelését segítik elő, a családon belüli erőszak megfékezésére is tettünk lépéseket.

(9.10)

Létrehoztuk az első krízisintervenciós központot, amely az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal irodájában működik, és az esélyegyenlőségi köztársasági programunk része, hogy ezeket az irodákat az országban általánossá tegyük, elterjesszük. A harmadik fontos gyakorlati lépés, amire most ezúttal szeretném felhívni a figyelmet, az a szerződés, az az egyezség, amelyet a foglalkoztatáspolitikai miniszterrel néhány nappal ezelőtt írtunk alá a közterek akadálymentesítése érdekében.

A madridi nyilatkozat szellemében fogott össze a kormányhivatal és a foglalkoztatási minisztérium azért, hogy a közterek akadálymentesek legyenek közmunka keretében, hiszen tudjuk, hogy a köztéri akadálymentesítés nem csupán a fogyatékos emberek számára, hanem a babakocsit toló szülők számára, a kerékpárral közlekedők számára egyaránt fontos. Hosszú előkészítés után született meg az az együttműködési megállapodás, amelyet április 30-án írtunk alá a közterek akadálymentesítéséről. Ha nagyon egyszerűen akarok fogalmazni, azt mondhatom, hogy a Közmunka Tanács adja az emberi erőforrást, ami ezúttal 200 millió forintot jelent, és az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal 250 millió forintjával tulajdonképpen az anyagköltségekhez járult hozzá.

Természetesen a pályázóknak is fontos szerepük van abban, hogy a köztereket akadálymentesítsük. Két megyében, Baranya és Jász-Nagykun-Szolnok megyében mintaprogramot indítottunk, amelyet szeretnénk a későbbiekben elterjeszteni az országban.

Külön szeretném felhívni a figyelmet azoknak a szociálisan hátrányos helyzetű embereknek a csoportjára, akiknek az üdülés, a pihenés gondot okoz. Széles körű társadalmi összefogásra, szociális érzékenységre szólítjuk fel a munkaadókat, az embereket. Támogatjuk is a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által kibocsátott üdülési csekk esetében a belföldi magánszemély számára 53 ezer forint mértékig adómentességgel az üdülési lehetőségeket.

Természetesen ahhoz a kiinduló gondolathoz kell visszatérnünk, amely azt mondja ki, hogy mindannyiunk számára fontos az esélyegyenlőség, és azt hiszem, ez a néhány mintaprogram, egész pontosan az a négy mintaprogram, amit most említettem, azt igazolja, hogy komolyan gondoljuk, hogy együttesen, összefogással kell tennünk az esélyegyenlőség megvalósítása érdekében.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu