DR. PETŐ IVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Nem ismételve a határozati javaslat ajánlásaként elmondottakat, tehát azt a tételt csak megerősítve, hogy az SZDSZ az ORTT 2003. évi beszámolóját elfogadja, inkább egyéb problémákról ejtenék szót, amelyek szorosan kapcsolódnak természetesen a beszámolóhoz.

Egyrészt - bár feltehetően itt a teremben mindenki tájékozott, de hátha a termen kívül ránk figyelők nem tudják - nem mindig egyértelmű, amikor az ORTT-ről beszélünk, hogy kiről, kikről vagy miről is beszélünk. Képviselőtársaim megszólalásai is olykor mintha nem tisztáznák, hogy kinek címezik szavaikat. Az ORTT kifejezést használjuk magára a hivatalra, amelyik egy államigazgatási jellegű apparátus, és használjuk ugyanezt a kifejezést egy parlament által választott testületre, amelyben a parlamenti pártok képviselői foglalnak helyet. Nem mindegy, hogy ha kritizáljuk az ORTT tevékenységét, akkor miről beszélünk, magának az apparátusnak a tevékenységéről - betartják-e a törvényeket vagy nem, úgy működnek-e, ahogy a törvény előírja vagy sem - avagy a parlamenti pártok által delegált testületről.

Anélkül, hogy túlértékelném az ORTT-nek mint a parlament által választott testületnek a tevékenységét, azt kell mondanom, hogy más hasonló testületekhez képest - nevezetesen, mondjuk, médiakuratóriumokhoz képest - az ORTT mint testület sokkal jobban működik. A szakmai szempontok sokkal inkább áthatják ezt a testületet - természetesen nem minden esetben mindig egyformán -, mint olykor a kuratóriumok tevékenységét, s a legtöbb esetben, ha nem is mindig, az ORTT-ben mint testületben megtalálják azt a közös nevezőt a pártok által delegált emberek, testületi tagok, amely ennek a testületnek a működéséhez szükséges, a legtöbbször meg tudják hozni azokat a határozatokat, amelyek az ORTT hatáskörében meghozandók és meghozhatók.

Természetesen vannak kivételek - és ezt nyilván érdemes számon tartani -, de amikor az ORTT tevékenységét kritizáljuk, vagy kritizálják képviselőtársaim, érdemes mindenesetre számon tartani azt, hogy egy párt által delegált képviselő - mármint ORTT-tag - mennyiben ugyanazt az álláspontot vallotta, mint a mögötte álló párt, azok a konfliktusok vagy nézetkülönbségek, amelyek az itteni kritikákból kitűnnek, mennyire hatották át magának az ORTT-nek a tevékenységét.

(11.50)

Érdemes talán megint csak nem a jelenlévők, hanem a szélesebb nyilvánosság számára azt a tényt ismertté tenni, hogy az elnök úr, aki a beszámolót tartotta, a beszámolási időszakban nem volt az ORTT elnöke, tehát tulajdonképpen nem a saját közvetlen tevékenységének időszakáról tartott itt beszámolót, bár speciális a helyzet: az elnök úr az előző évben az ORTT hivatalvezetője volt, de nyilvánvalóan egy választott testület választott elnökének lenni más jellegű tevékenység, mint hivatalvezetőként, alkalmazottként tevékenykedni. Ez közvetlenül nem a kritikák jogát korlátozza, de közvetlenül az elnök úr személyes felelőssége az elmúlt évvel kapcsolatban jóval szerényebb, mint az ez évi tevékenységgel kapcsolatban lesz.

Ezeknél a tényeknél talán fontosabb szempont az, amit most szeretnék említeni. Nevezetesen, az előttem fölszólaló képviselőtárs szinonimaként kezelte szinte a néző és a közszolgálat kifejezéseket. Aki összetéveszti a nézői általános igényeket a közszolgálati szempontokkal, az valószínűleg nem ismeri vagy nem akarja tudomásul venni az elmúlt 15 év tapasztalatait. Nevezetesen, arról van szó - és ismerjük nemzetközi példákból is -, hogy a közszolgálati tevékenység nem feltétlenül azt jelenti, hogy a szélesebb közönség érdekeit tartja szem előtt az a műsorszolgáltató, amelyik közszolgálati műsorokat készít, hanem éppen ellenkezőleg. Egyáltalán, közszolgálati műsorszolgáltatót adófizetők pénzéből működtetni azért szokás, mert kereskedelmi értelemben - tehát a nézők igényeit kiszolgálva - nem lehet olyan igényes műsort, olyan közszolgálati műsort fenntartani, működtetni, amelyet talán az országgyűlési képviselők ízlése vagy a kultúra szolgálata megkívánna.

Tehát a néző igénye és a közszolgálatiság meglehetősen pontosan elhatárolható egymástól. Amikor valaki azt mondja, hogy az ORTT döntése nem a néző igényét vette figyelembe, akkor az mást jelent, mintha az mondaná, hogy nem a közszolgálatiság szempontjait vette figyelembe.

Ha már itt tartunk érdemes talán - és az ORTT beszámolója erre alkalmat teremt - részben az elmúlt 15 év ismeretében is kitérni arra a problémára, ami egyáltalán a nézői igények kapcsán megfogalmazható. Itt a parlamentben is elhangzott ma - és meglehetősen közhelyes megállapításnak tűnik -, hogy ma a magyar médiarendszer minden problémája a politikai döntésekből, nevezetesen, a médiatörvényből adódik. Én sem tartom jónak a ma hatályos médiatörvényt, és már régóta azt az álláspontot képviselem, hogy ez a törvény nem javítható, hanem egy újjal cserélhető fel, de illúziókat támasztatnánk vagy táplálnánk, ha azt a látszatot próbálnánk kelteni, hogy minden probléma a törvényen múlik.

Bizony, a magyar médiarendszer gondjai - és erről az ORTT beszámolója, majd érinteni kívánom, bőségesen ad adalékot - nem csak a törvényből származnak, és van egy olyan társadalmi probléma, ami még csak nem is a sajtó munkatársainak tevékenységéből vezethető le.

Nevezetesen, arról van szó, amit a néző és a közszolgálati szempont megkülönböztetése kapcsán érintettem, hogy kiderült az elmúlt 15 év során vagy a médiatörvény hatálybalépése óta számunkra is, amit más tapasztalatok alapján nyilvánvalóan tudhattunk volna, hogy a fő dilemma - elsősorban persze a televíziós műsoroknál az -, hogy milyen mértékben kell a közönség, a legszélesebb értelemben vett közönség igényeit kiszolgálni, illetve milyen mértékben van joga a parlamentnek, országgyűlési képviselőnek, törvénynek ezeket a közönségigényeket korlátozni, illetve szabályozott keretek között tartani.

Az előző rendszerben tapasztaltak alapján meglehetősen óvatosak vagyunk többen abban az ügyben, hogy mennyire lehet - hogy is mondjam - a közönség akarata ellenére a közönséget képviselni. Ma a magyar televíziózás egyik legsúlyosabb problémája az, hogy a közönség bár szidja a televíziós műsorokat, de elsősorban olyan műsorokat néz, amelyek tartalmával - és itt nem politikai kérdésekről, hanem kulturális színvonalról van szó - az országgyűlési képviselők remélhető többsége nem ért egyet, nem tartja elfogadhatónak.

Ugyanakkor a médiatörvény teremtette keretek olyan anyagi követelményeket fogalmaznak meg a kereskedelmi műsorszolgáltatókkal szemben, jobban mondva a velük kötött szerződések, illetve az anyagi korlátok a közszolgálati televíziót olyan lehetetlen helyzetbe hozták, hogy kénytelenek az esetek döntő többségében a legszélesebb közönség igényeit vagy igénytelenségét sokszor figyelembe venni, hiszen kiderül, hogy azok a műsorok, amelyeket sokan színvonaltalannak tartanak kulturális értelemben, hirdetési értelemben, tehát bevételi értelemben a leginkább eladható műsorok.

Itt merül fel az a kérdés, hogy a törvényalkotónak, jogalkotónak milyen mértékben van joga korlátozni - ha tetszik - a közönség igényeit, amikor kereskedelmi televíziózásról van szó, akkor ott, illetve a közszolgálati televíziózásnál természetesen az merül föl, ha a közszolgálati televíziót kereskedelmi bevételekre szorította a médiatörvény, akkor hogyan egyeztethető össze a kereskedelmi bevételekre való rászorultság és az igényes közszolgálati műsorra való törekvés. A gyakorlat azt mutatja, hogy igen-igen nehezen, szinte alig.

Természetesen senki nem vallja ebben a parlamentben azt az álláspontot, még a legliberálisabb elképzelés hívei sem, hogy nem kellenek szabályok. Nyilvánvalóan a kiskorúak védelme, elsősorban a brutalitás visszaszorítása és mindenféle más szempontok - most nem sorolom tovább, talán nem érdemes - mindenképpen szabályozást igényelnek. Ha mi magunktól ezt nem vallanánk, akkor az Európai Unió is erre kényszerítene bennünket, és ezeknek a szabályoknak a jelentős része, sőt mindegyike a magyar médiarendszerben törvényi szinten létezik.

A probléma persze az - és ez nem csak magyarországi probléma -, hogy a műsorszolgáltatók egy része ezeket a szabályokat igyekszik lazítani. Az az ORTT feladata, hogy a szabályok szigorú betartására szorítsa a műsorszolgáltatókat, de mint azt mindannyian tudjuk, és az elnök úr a beszámolójában itt is kiemelte: nehéz úgy a műsorszolgáltatókat a szabályok betartására kényszeríteni, ha néhány év eltelte után születnek meg csak azok a bírósági döntések, amelyek esetleg korrekcióra kényszerítik a műsorszolgáltatókat.

Függetlenül tehát attól, hogy politikai vitáink hogyan zajlanak a médiatörvénnyel kapcsolatban, azt gondolom, hogy amikor a magyar médiarendszer és elsősorban a televíziózás alapvető gondjairól beszélünk, akkor ezt az alapvető problémát, hogy a közönség mást igényel, mint amit esetleg mi értékes vagy közszolgálati műsornak tartunk, és maguk a műsorszolgáltatók pedig a közönség igényét igyekeznek minél teljesebb értelemben kiszolgálni, ezt a dilemmát, ezt a problémát mindenképpen kiindulásként érdemes számon tartani.

S ha már azt állítottam a mondanivalóm középpontjába, hogy nem csak a politika vagy a politikusok tehetnek a mai magyar médiarendszer problémáiról, hadd emeljek ki néhány problémát, amire az ORTT beszámolója felhívja a figyelmet; részben már az előttem szólók is jelezték. Az ORTT beszámolójából kitűnik, hogy persze hogy vannak problémák a kiegyensúlyozott beszámolókkal - mármint politikai értelemben kiegyensúlyozott beszámolókkal -, bár mindig érdekesebb, ha egy kormánypárti képviselő mond ez ügyben kritikát, mintha egy ellenzéki, aki egy előző parlamenti ciklusban kormánypárti volt, és akkor problémátlannak látta a viszonyokat.

Nem a mennyiséggel van a probléma, az az ORTT beszámolójából alapjában véve kiderül. Ma Magyarországon már meghonosodottnak tekinthető az a rendszer, amelyet a legtöbb műsorszolgáltató magáénak vall, nevezetesen: a politikai jellegű információk egyharmada a kormányhoz kötődik, egyharmada az ellenzékhez és egyharmada a kormánypártokhoz, és ez így volt az előző ciklusban is, természetesen nagy kilengésekkel.

Az igazi probléma nem is ebben van, hanem - ahogy az ORTT beszámolójából kitűnik - a legtöbb műsorszolgáltató kötelező gyakorlatnak tekinti a politikai információkat, és nem törekszik az árnyalt beszámolókra a kötelező feladatokon túl.

(12.00)

Az derül ki a beszámolóból is, de a hétköznapi tapasztalatokból is, hogy tulajdonképpen abban sincs átgondolt műsorpolitika - és nagyon sok esetben ez alapvető problémát jelent -, hogyan is próbálják a kiegyensúlyozottságot, mondjuk, a közszolgálati jellegű műsorokban megvalósítani. Egy-egy műsoron belül kívánja az adott műsorszolgáltató a kiegyensúlyozottságot biztosítani - elvben ez lenne a korrekt megoldás -, vagy pedig tudomásul veszi azt, amiről az ORTT beszámolója szól, hogy bizonyos ideológiai törekvések szolgálatába áll egy-egy műsor vagy a műsor készítői, és úgy egészében, globálisan próbálják a műsorszolgáltatók a kiegyensúlyozottságot biztosítani.

Én nem hiszem el azt, hogy a magyar médiarendszer mennyiségi értelemben aránytalan lenne, de ez sokkal nagyobb probléma, hogy kötelező gyakorlatként próbálják a kiegyensúlyozottságot és a politikai tájékoztatást a műsorszolgáltatók megteremteni, mintsem, ha tetszik, hivatástudatból vagy valóban elkötelezetten az árnyalt tájékoztatás jegyében.

Az ORTT beszámolójából tudjuk, hogy gyakorlatilag megszűntek a rétegműsorok. Tudjuk azt is, hogy a célközönség a kereskedelmi televíziózásnál a hirdetéseket leginkább fogyasztó, nem legidősebb vagy idősebb réteg; ez azt jelenti, hogy a nem is túl idős, nem feltétlenül már nyugdíjas, de nem is fiatal korosztály gyakorlatilag kikerül a legnézettebb médiumok érdeklődési köréből. Azt is tudjuk, hogy a dokumentumfilmek, a Duna Televíziót nem számítva, gyakorlatilag kiszorultak a műsorszolgáltatókból, a tévéjátékok kiszorultak. Az is kiderül a beszámolóból, és ez sem a politikusok döntésén múlik, hogy a civil szervezetek, a nők hátrányos helyzetben vannak a médiamegjelenésben. Csak egy adat az ORTT beszámolójából: a nők mint közszereplők 15 százalékig vannak jelen a műsorszolgáltatóknál, míg a férfiak 85 százalékban.

Egy szóval és összefoglalva: nagyon sok probléma van a médiarendszerben, de ezeknek a problémáknak a megoldásáért nem az ORTT felel. Az ORTT-nek nincs arra lehetősége, amit a politikusok nem tudnak vagy a jogalkotók és a médiában tevékenykedő szakma nem tud megoldani, azt ő oldja meg, illetve ők oldják meg.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu