DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A benyújtott törvényjavaslat, különösen az önkormányzati fejlesztések miatt, a jelentőségéhez méltó érdeklődést váltott ki. A törvényjavaslat vitája során nagy aktivitást mutatott a tisztelt Ház, amit ezúton is szeretnék megköszönni.
A hozzászólásokból kitűnt, hogy többségében helyesnek tartották a javaslatban foglaltakat; kiemelték az eljárás költségtakarékos, kétlépcsős módját, illetve a területi arányok betartását. Az ellenzéki képviselők ugyan kifogásolták, hogy a kormány az államháztartás egyensúlyi helyzetének javítása érdekében hozott intézkedése következtében a korábbi évekhez képest szűkítette az önkormányzatok fejlesztési lehetőségeit, azonban a 2004-es évben ezen intézkedések következtében egyetlen beruházás sem marad el. A hatásuk abban jelentkezik, hogy a támogatási összegek a 2004. évi ütemévről a későbbi évekre kerülnek átütemezésre.
A vitában elhangzott észrevételekre néhány számadattal kívánok reagálni. Címzett támogatással 2002-ben 44 darab, 56 milliárd forint összköltségű beruházás indult el; 2003-ban 55 darab, több mint 70 milliárd összköltséggel; és 2004-ben 75 darab beruházás indulhat, közel 77 milliárd forintos összköltséggel, amihez a központi költségvetés közel 62 milliárd forint címzett támogatást biztosít. Tehát nagyságrendbeli fejlődés van, ami bizonyítja azt, hogy a 2004. év a fejlesztések éve - a takarékos működési döntések és intézkedések ellenére.
Elmondható, hogy nemcsak a támogatásra javasolt beruházások darabszáma, hanem az összköltsége is növekedett. A 2004. évben az összes címzett támogatás - a 2002. évhez képest - 25,5 milliárd forinttal nőtt, a címzett támogatások darabszáma pedig 1,7-szeresére növekedett.
A hozzászólók egyetértettek abban, hogy a helyi önkormányzatok egyik legjelentősebb fejlesztési támogatásaként szolgáló címzett és céltámogatási rendszer európai uniós támogatási rendszerekkel való összehangolása fontos feladat. Ennek megfelelően a benyújtott törvényjavaslatban a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló szövegrész kisebb pontosítását valamennyi képviselő szükségesnek tartotta.
Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatot benyújtó képviselők többsége kifogásolta, hogy az általa fontosnak ítélt beruházás indítása a szűkös pénzügyi lehetőségek miatt meghiúsult. Ellenzéki képviselők jelentős számban nyújtottak be olyan módosító indítványt, amely egy-egy beruházás támogatását szolgálta volna. De szeretném arra felhívni a figyelmüket, hogy csak azon önkormányzatok beruházásai támogathatók, amelyek beruházási koncepciót, majd a kormány előzetes állásfoglalását követően, a jogszabályi előírásnak megfelelően igénybejelentést nyújtottak be, tehát ez így törvényes, így felel meg a törvényes előírásoknak. Tudom persze, hogy kampánycélra másfajta módosító indítványok is jól használhatók, de kérem, lássák be, képviselőtársaim, hogy a törvényes előírásokat be kell tartania a kormánynak és természetesen az Országgyűlésnek, a képviselőknek is.
Tisztelt Országgyűlés! A kormány három módosító indítvány elfogadását javasolja az Országgyűlésnek: a hátrányos helyzetű kistérségek és települések számára kedvezőbb sajátforrás-hozzájárulási lehetőséget biztosító módosító indítvány; a másik módosító indítvány: a tiszaföldvári szociális otthon rekonstrukciójához benyújtott, a beruházás átütemezésére irányuló módosító indítvány; valamint a csornai Hunyadi János Gimnázium és Szakközépiskola beruházása pénzügyi ütemének megváltozását, és ezzel egyidejűleg a mosonmagyaróvári Karolina Kórház és Rendelőintézet folyamatban lévő beruházása többletköltségeinek további elismerését célzó módosító indítvány.
Tisztelt Országgyűlés! Kérem önöket, hogy szavazzák meg a törvényjavaslatot.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés