BALOGH LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Reménykedtem még, hogy a frissen távozó Pető Iván az ajtóban még meghallgatja a válaszomat, amit neki szánok, de reményeim szerint majd ő is elolvassa a jegyzőkönyvben.

Mindenesetre furcsának tartom azt a kialakult gyakorlatot, hogy fontos törvényeket így fél 12 meg hajnal tájban tárgyalunk, olyan törvényeket, amelyekre joggal kíváncsi a magyar polgár, például arra, hogy van-e ma Magyarországon sajtószabadság, szabad-e a média vagy nem. Nem véletlen, hogy ezt fél 12-kor tárgyaljuk. Szeretném jelezni, hogy egy másik hasonló törvénytervezet, a határon túli magyarokat érintő úgynevezett státustörvény vitája is hajnalban zajlott, nehogy véletlenül a nagyközönség, a választópolgárok a televízióban nézni tudják a közvetítést. Sajnálom, hogy ilyen késői időszakban kell ezekről a kérdésekről beszélni.

Halász képviselő úr elmondta az ellenőrző testület elnöke választásának a körülményeit. Én Szabó képviselő úrtól egyetlenegy szorzót szeretnék megkérdezni, és egy számmal lehet válaszolni a kérdésemre: az idén azt a bizonyos pár forintot hány százalékkal emelte a kormány, amit utána gyorsan át is vállalt? Hány százalékkal emelte? Követi-e az inflációt vagy akármit is az átvállalt összeg? Arra szeretnék választ kérni, képviselő úr, hogy amióta átvállalták, évente hány százalékkal növelték az akkori előfizetési díjakat. Egyértelmű és rövid, két percbe férő választ várok.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu