DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Valóban így, ahogy a miniszter úr elmondta, a környezetvédelmi bizottság május 6-án megtárgyalta az előterjesztést, és 11 igen szavazattal, nem szavazat nélkül és 6 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta.
Szeretném elmondani, hogy a bizottság ülésén magam nem vettem részt, és ezért mosolyognak kedves képviselőtársaim, de a feladatot megkaptam, és megpróbálom becsülettel teljesíteni.
Varga Miklós, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium részéről elmondta, hogy a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése a XIX. század óta ezen térség biztonságának a legnagyobb fejlesztési munkája, és a korábbi árvízvédelmi fejlesztésektől eltérően nem a töltésmagasítással, a töltések fejlesztésével kívánja a térség biztonságát növelni, hanem az árterek részleges rehabilitációjával és a nagyvízi mederlefolyó-képesség biztosításával.
Ehhez kapcsolódtak képviselőtársaim a többségi oldalról, és ezt a nagyívű programot üdvözölték, és megerősítették, hogy a XIX. század második felében folyó munkálatokhoz hasonlóan az új, második Vásárhelyi-tervnek is kormányokon keresztül ívelő feladatnak kell lennie, és úgy kell végrehajtani, mint azt tették a XIX. század második felében.
Elmondták társaim azt is, üdvözlik azt az elképzelést, hogy úgy, ahogy az útprogram kapcsán már tapasztaltuk, a kormány és az adott minisztérium kimondatja azt a bizonyos közérdekűséget, amely lehetővé teszi, hogy a lehető leggyorsabban, a legcélirányosabban valósuljanak meg ennek a programnak az elemei. Fontos lépés tehát az, hogy a törvényjavaslat arról szól, milyen módon lehet gyorsan és hatékonyan az eljárásokat lefolytatni, hogyan lehet a lehető legegyszerűbben, de minden érdeket szem előtt tartva a Vásárhelyi-terv egyes lépéseit megvalósítani.
Képviselőtársaim elmondták, annak is nagyon örülnek, hogy a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése nem csupán a vízügyi kérdéseket oldja meg, és az árvízvédelem kérdéseivel foglalkozik, hanem az egész táj, az egész térség fejlesztését, agártechnológiai fejlesztését tűzi ki célul, és végső soron az egész országhoz hasonló életszínvonalat elérő módon kíván foglalkozni ezzel a Tisza-völgyi térséggel. Itt munkahelyekről van szó, itt térség fejlődéséről van szó, gazdasági előrelépésről van szó.
Elhangzott még ezenkívül a bizottsági ülésen, hogy nagyon fontosnak tekintik azt, hogy nem a szankcióra épít az előterjesztés, például a gazdálkodás minőségének a meghatározásánál, hanem arra épít, hogy arra ösztönözze a gazdálkodókat, minél jobban tartsák be azokat a szabályokat, amelyek például a tározók kapcsán megfogalmazódnak.
Az egyszeri térítési díj, amely aranykorona alapú - és voltak erről viták a bizottságon belül, hogy ez vajon megfelelő összeg vagy nem megfelelő összeg -, ez egy lehetőség arra, hogy az a gazda, aki ott termelni akar, ne kelljen hogy eladja a területét, hanem megvalósítsa azt a növényültetvényt, amire gondol, az állattartást, ami ott lehetséges, és a továbbiakban is az övé legyen ez a földterület.
Felmerült annak a kérdése is a bizottsági ülésen, és erre is választ kaptak képviselőtársaink, hogy mi van abban az esetben, ha mégis az a bizonyos árvíz eléri az adott területet, tehát használni kell ezt a tárolásra kijelölt területet. Mint ahogy a miniszter úr is mondta, ilyen esetben, ebben a ritkán előforduló, harminc-negyven évente előforduló esetben pedig megkapják a teljes kártalanítást.
Problémaként merült fel, hogy vajon megfelelőek-e azok az államigazgatási, polgári perrendtartási, közigazgatási lépések, amelyeket a törvénytervezet megfogalmaz. Társaim úgy látják, hogy igen, ezek megfeleltek, ezért szavaztak igennel az előterjesztésre.
Kérem, hogy a bizottságunk véleményét, a többségünk véleményét figyelembe venni szíveskedjenek.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés