ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr, a szót. Visszatérve a Szabó Zoltán képviselőtársam által elmondottakra, az Európai Uniót nem kell megerőszakolni, hiszen 2010-re tűzte ki célul, hogy az Amerikai Egyesült Államok versenyképességéhez próbál igazodni, és ezért meg kíván tenni mindent. Itt a nagy kérdés az, ami itt volt, hogy tisztáztuk-e már azt, hogy egyáltalán miben vagyunk erősek, létezik-e olyan gazdaságpolitika, olyan kutatás-fejlesztés, tudományos megközelítés, hogy hova kívánunk eljutni, mely szegmensében próbálunk versenyképesek lenni akár az Európai Unión belül, akár az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi gazdasági tendenciájához képest. Tudjuk-e azt, hogy milyen eredményeink vannak, azt milyen mértékben tudjuk itthon hasznosítani, akár a környezetvédelem területén, akár a fenntartható fejlődés oly szépen hangzó megfogalmazásában? Létezik-e egyáltalán a magyar gazdaságon belül költségvetés szempontjából az a támogatási rendszer, amely a hazai tudományos eredményeket átülteti a gazdasági szegmensbe, segíti azért, hogy itthon lehessen megvalósítani, és itthon tudjon kiteljesedni?
Ezt mondom azért is, hiszen az Európai Unión belül Magyarország is leadta, hogy mely termékeket kívánja hosszú távon védeni és védelmeztetni. Én szegényesnek tartom azt a skálát, amit Magyarország ebben a kérdésben megfogalmazott, és talán itt van a hiánya annak, hogy a nemzeti fejlesztési terv jelenlegi, 2006-os szakaszába és a majdani, következő költségvetési időszakra megfogalmazandó fejlesztési tervbe milyen mértékben kapcsolódik be a Tudományos Akadémia, milyen mértékben fogadja el a jelenlegi vagy az akkori kormány a Tudományos Akadémia hosszú távú megfogalmazását, és milyen mértékben rendeli hozzá a költségvetést. Mert hiába beszélünk (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) csodálatos eddigi eredményekről, ha adott esetben azok a szabadalmak, azok a tudományos eredmények nem itthon valósulnak meg, hanem valóban észként vagy adott esetben megvalósításként (Az elnök ismét csenget.) kikerülnek külföldre.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés