KELETI GYÖRGY, a honvédelmi bizottság elnöke, a bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A honvédelmi bizottság a közelmúltban tárgyalta meg az előttünk lévő törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát, és ahogy az államtitkár úr is mondta, meglehetősen furcsa vitát folytatott, annak ellenére, hogy az ilyen jellegű polémiák a bizottságon belül szokatlanok, hiszen minden más esetben alaposan kitárgyaljuk a kérdéseket.

Ez a furcsa vita azt vetíti előre, amit az államtitkár úr is jelzett: az ellenzék mindkét pártja meglehetősen távol van attól, hogy megfelelő kompromisszum kialakítására törekedjen, és kifejezetten legalábbis a kétharmados részletek elutasítására törekszik. Azt gondolom, hogy a most kezdődő vita ebben bizonyos módosítást eredményezhet.

Így hozzászólásomat azzal zárnám le, hogy 11:10 arányban találta a bizottság általános vitára alkalmasnak az előttünk lévő törvényjavaslatot.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu